Centrifuga, pogácsa, gáz: mi kell az atombombához, mi volt a célpont Iránban?
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
Az emberek sokszor önromboló és nem reális elvárások, hiedelmek miatt nem képesek a maximumot teljesíteni. Sportpszichológusok a sportra lefordítva mutatnak be néhány ezzel kapcsolatos példát. Részlet a Sportpszichológia – Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez című könyvből.
Albert Ellis, a kognitív viselkedésterápia „nagyatyja” szerint az emberek sokszor különféle önromboló és nem reális elvárások, hiedelmek miatt nem képesek a maximumot teljesíteni. Négy olyan alapvető irracionális hiedelmet azonosított, amelyek a teljesítményt és az önbizalmat is negatívan befolyásolhatják:
• „Mindig tökéletesen kell teljesítenem.”
• „A számomra fontos embereknek értékelniük és szeretniük kell engem.”
• „Mindenkinek kedvesen és igazságosan kell velem bánnia.”
• „Az életemben és a környezetemben minden feltételnek úgy kell alakulnia, hogy az nekem a legjobb legyen.”
Az Ellis által megfogalmazott hiedelmeket a későbbiekben kutatók, pszichológusok tovább gyarapították, bővítették, így ezeket a sport világára is könnyen lehet alkalmazni. A következőkben megnézzük, hogy ebben a közegben milyen további tévhitek és kognitív torzítások jelenhetnek meg, amelyekkel mi is gyakran találkozunk a munkánk során.
Akik úgy hiszik, a magabiztosság veleszületett tulajdonság, és nem változtatható tapasztalat, gyakorlás vagy edzés által, tévesen azt a következtetést vonhatják le, hogy akkor nincs is értelme megpróbálni fejleszteni. Az igazság viszont az, hogy az önbizalom kemény mentális munka eredménye, olyan készség, amelynek alakulásában nagy szerepet játszik a gyakorlás és a rutin.
A siker legtöbbször a sportolót igazolja, de nem minden esetben. Mi történik például, ha egy tehetséges játékos egy gyengébbnek tartott csapatból felkerül egy erősebb csapatba? Az új helyen az edzések, az elvárások és a csapaton belüli dinamika is eltérő. Az első időszakban nem képes azt a teljesítményt nyújtani, amit elvárna magától, mert még alkalmazkodnia kell az új helyzethez.
Így kezdetben nem tudja megélni mindazt a sikerélményt, ami a régi csapatában az önbizalma alapját adta, a magabiztos, jó játékot. Előfordulhat, hogy ideiglenesen csökken az önbizalma, és megtörhet a teljesítménye. Egy erősebb csapatba vagy a válogatottba kerülve a játékos sokszor bizonyítani akar korábbi és új edzőinek (hogy megtérül a belé fektetett energia); a szüleinek (hogy érdemes volt annyi áldozatot hozniuk érte); a csapattagoknak és a szurkolóknak (hogy nem fogja őket cserben hagyni).
Ezeknek az elvárásoknak pedig nehéz megfelelni. Hiába tekinthető sikernek az átigazolás, az önbizalom nem feltétlenül alakul ennek megfelelően, ezt a jelenséget nagy hal, kis tó hatásnak is nevezzük. A korábbi önbizalom visszaszerzéséhez „edzetté” kell válnia a teljesítménynyomás kezelésében.
Másrészt egy vereségnek lehetnek meglepő, pozitív hozadékai is. Egy vizsgálatsorozat például kimutatta, hogy azok, akik közel voltak a győzelemhez, nagyobb motivációt kaptak a következő próbálkozásuk sikeréhez, mint akár a nyertesek, akár az egyértelmű vesztesek. Azaz negatív érzésekkel járhat, ha egy sportoló épphogy lecsúszik a dobogóról, de a befejezetlenség érzete keményebb munkára fogja ösztönözni, amiből hosszabb távon profitálni fog.
Mindig tökéleteset nyújtani senki sem képes, ennek az elvárásnak a súlya a teljesítményt és a sport örömét is rontja. A perfekcionista sportolók minden hibáért önmagukat okolják, a kudarcot azonosítják a vereséggel, a kudarctól való félelem pedig bénító lehet.
Az edzők pedig gyakran esnek abba a csapdába, hogy inkább negatív visszajelzést adnak, mint pozitívat, nehogy a sportoló „elszálljon magától”, mert „a túl sok önbizalom megárthat”. Természetesen a sportoló fejlődésében és önbizalmának alakulásában nagy szerepet játszanak a szülők, tanárok és edzők visszajelzései, a sportolót olyan kihívások elé állítva, amelyeket szeretne „megugrani”.
Az egyoldalú, csak negatív visszajelzés azonban rombolja az énképet, az önbizalmat. Ha a sportoló úgy érzi, hogy az edzője mindig azt fejezi ki, mivel nincs megelégedve, egy idő után ő is csak a gyengeségeire fog koncentrálni. Ha a videózások alatt csak a hibákat nézik vissza a sportolók, tisztában lesznek azzal, miben kell még fejlődniük, de az erősségeiket nem tudatosítják.
A „fekete-fehér” gondolkodás oda vezethet, hogy a sportoló mindent szélsőségesen sikeresnek vagy sikertelennek, jónak vagy rossznak értékel, ahelyett, hogy a tapasztalatok hatására árnyaltabban látná a helyzetet. Az ilyen ítéletek következménye a címkézés, például úgy, hogy egyetlen sztereotipikus jelzőt aggatnak valakire: „Hiába teljesítettem jól, ez sem volt elég, hogy nyerjek, vesztes típus vagyok.”
A téves, leegyszerűsítő címkézés, a kizárólagos kategóriákban való gondolkodás meghatározhatja a jövőbeni várakozásokat, ezért a sportolóknak, az edzőknek és a sportpszichológusoknak is érdemes az ilyesmit kerülniük.
Egy másik veszély a túláltalánosítás, amikor egy sportoló hasonló helyzeteket összekapcsol az eredménnyel. Például egy vesztes meccs után azt a következtetést vonja le, hogy „hazai pályán nem tudunk nyerni”. Ha ezek a következtetések egy vagy két eseményen alapulnak, óvatos elemzéssel könnyen a felszínre hozhatók a probléma mögött álló valós okok, és ezáltal kezelhetőkké válnak.
Általában minden sportoló tisztában van azzal, hogy miben kell még fejlődnie, de annak is tudatában van, hogy mennyi erőfeszítést tett, mi mindenre képes a teste, mennyire van felkészülve. Előfordulhat azonban, hogy pont ez a pozitív tudat vezet gondolati torzításokhoz. Hajlamos lehet túlértékelni magát (egyszersmind lebecsülni a versenytársait).
A legtöbb sportszakember és sportoló valójában nem annyira kiemelkedő, mint gondolja, és ez így van rendjén. Messi és Cristiano Ronaldo csak egy van. A túlértékelés csapdája azonban oda is vezethet, hogy elfeledkezik a sportoló az ellenfeleiről és arról, hogy pont ugyanolyan szenvedéllyel vetik bele magukat a felkészülésükbe, mint ő. Ha a saját akaraterejét és erőfeszítését piedesztálra emeli, hajlamosabb lesz úgy vélekedni, hogy mások nem végzik rendesen a munkájukat.
Érdemes megvizsgálni tehát, mi rejlik az önbizalmunk mögött! Ilyenkor szerencsés, ha a valós és pozitív képességekre kerül a hangsúly, és nem a másokkal való összehasonlításból táplálkozik a magabiztosság.
Az elköteleződés csapdája arra utal, hogy minél nagyobb veszteségekkel járnak az erőfeszítések, annál fontosabbá válik, hogy a cél érdekében tett igyekezet ne legyen hiábavaló. Ha például egy tizenhét éves tornász, aki a tanulmányait, a magánéletét a sport alá rendelte, és számtalan áldozatot hozott az álmaiért, egyszer csak ráébred, hogy szeretne mérnökként továbbtanulni, a környezetével együtt nehéz választás elé kerül.
A leggyakrabban megfogalmazott érv a sportban maradás mellett az, hogy már annyi munka és áldozat van benne. Mind a sportoló, mind a környezete azt fogalmazza meg, hogy „egy-két éven belül valószínűleg beérik a munka, már csak egy kicsit kellene kitartani”, vagy „ha most abbahagyom, feleslegesen hoztam ennyi áldozatot”.
Nehéz egy ilyen helyzetben (más) döntést hozni, esetenként elengedni a tehetséget, a sportolóban rejlő lehetőséget és a befektetett energiát, de az élvezet és elköteleződés nélküli (verseny)sport könnyen vezethet kiégéshez, ez pedig sokszor súlyosabb árat követel, mint a kiemelkedő eredmények nélküli karrierbefejezés.
A fenti cikk Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina Sportpszichológia című könyvének szerkesztett részlete.
Melyek a sportteljesítményhez kapcsolódó legfőbb pszichés tényezők? Mi múlik a sportolón, és mire van hatással a környezet? Várjuk a könyv kapcsán szervezett előadáson és beszélgetésen 2024. június 10-én 18 órától, ahol Kovács Krisztina és Gyömbér Noémi, a könyvben közreműködő Hevesi Krisztina, valamint meghívott vendégek a sportpszichológia szemszögén keresztül vizsgálják meg a sikerhez vezető utat.
Időpont: 2024. június 10., 18:00–19:30. Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. Részletek és regisztráció itt.
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Az oldal a MÁV térképes adatbázisának adatait jeleníti meg.
Értetlenül állnak „a várható intézkedések súlya előtt”.
Tasó Lászlót leszavazta a választókerületi tanács.
A közgazdász-akadémikus szerint a fő hatalmi centrumokat világszerte fokozatosan eluralja az illiberalizmus.