A családi projekciók és a szüleinkkel, illetve a családfánkon szereplő néhány személlyel történő azonosulás hatására ösztönösen létrehozunk egy ismétléseken alapuló viselkedési rendszert. A családunkban előforduló nézőpontokat, eseményeket, viselkedési és kapcsolati formákat ismételjük és reprodukáljuk. Ha ezek megfelelőek számunkra, akkor nem okoznak feszültséget bennünk. Vannak olyanok is, akik szándékosan szembemennek azzal, amit korábban megismertek.

Ugyanakkor, amikor valamivel „ellentétesen” cselekszünk, akkor valahol még mindig az adott dolog viszonylatában működünk. Az élet egyes területein a legtöbb embernél a fenti ismétlések belső konfliktusokhoz vezetnek. Nem azt csináljuk, amit szeretnénk, és nem azt szeretnénk, amit teszünk. Mély szakadék választja el elménk konkrét törekvésekért felelős tudatos részét és a homályos, elfojtott vágyakat kifejező tudattalan részt.

A pszichogenealógia elsődleges célja, hogy tudatosítsa bennünk a családi mechanizmusokat, a családét, amely bennünk él. Minden ember egy hosszú lánc gyümölcse. Mélyen bennünk élnek nemcsak a szüleink, hanem az ő szüleik, a mi nagyszüleink, sőt a dédszüleink is, még ha nem is ismertük őket személyesen. A szívünkben élnek a testvéreink, az unokatestvéreink. Szintén bennünk lakoznak szüleink testvérei, a nagybácsik és nagynénik, a család barátai, illetve olyan felnőttek, akiket gyermekkorunkban szerettünk vagy utáltunk (háztartási alkalmazottak, tanárok, orvosok, lelkészek stb.), gyerekkori, kamaszkori barátaink és játszótársaink.

A pszichogenealógia másik célja, hogy segítsen megszabadulni a családi befolyástól, amely megakadályozza, hogy szabad akaratunk szerint éljünk. Felfedezzük igazi énünket és megtanuljuk szeretni saját magunkat, hogy békében élhessünk. Tesszük mindezt azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, könnyebben rátaláljunk a számunkra helyes útra, és jobban szeressük a többieket és az életet.

Mit üzenhet például egy keresztnév?

Amikor valaki a saját pszichogenealógiáját elemzi, az első kérdés, amit mindig fel kell tennie magának, az, hogy vajon honnan ered a keresztneve. Miért pont ezt/ezeket kapta? Ki választotta őket? Az anyja, az apja, az egyik családtag, például a keresztapja, a keresztanyja vagy esetleg egy családi barát? A keresztnév kiválasztásának folyamata nagyon fontos, mert ezek a szülők és a család többi tagjának első, egyértelmű projekciói az újonnan érkezőre. Viselte már ezeket a neveket valaki a családban?

Gyakori, hogy a második vagy a harmadik nevünket a nagyszüleink után kapjuk. Ha az apai nagyanyánkat Émilienne-nek hívják, és minket is, valószínűleg apánk azokat a tulajdonságokat szeretné viszontlátni bennünk, amiket az édesanyjában annyira szeret. Ha a harmadik keresztnevünk mondjuk Angèle, amit az anyai nagymamánk után kaptunk, valószínűsíthető, hogy anyánk szeretné, ha mindazokban hasonlítanánk az édesanyjára, amiket a legjobban szeret benne. Bár mindenki elsősorban önmaga szeretne lenni, de ha Émilienne és Angèle hasonlít egymásra, akkor legalább viszonylag harmonikus projekciókkal találjuk magunkat szembe. Ha viszont a nagymamáink teljesen különbözőek, máris ellentmondásos projekciókkal szembesülünk.

Előfordul, hogy az egyik szülő örömet akar okozni az édesanyjának a választásával, de ezzel együtt konfliktusokkal teli kapcsolatot ápol vele. Ebben az esetben, ha azt szeretnénk, hogy szeressenek minket, jobb, ha elkerüljük a hasonlóságot névadónkkal. Lehetséges az is, hogy az apa imádja az édesanyját, akit, mondjuk, Louise-nak hívnak, viszont az anya ki nem állhatja az anyósát. Ez egy nagyon kényes helyzet a gyerek számára: ahhoz, hogy az apja kedvébe járjon, hasonlítania kellene Louise-ra, ahhoz viszont, hogy az anyja szeretetét elnyerje, semmiben sem szabad emlékeztetnie a gyűlölt nőre.

A keresztneveinket időnként olyan rokonok után kapjuk, akiket a családban sztárként emlegetnek. Nem feltétlenül van mindenhol ilyen ember, de ha igen, akkor ezt a státuszt az adott család mindig a saját értékrendje függvényében adományozza az imádott rokonnak. Ilyen lehet például egy halott gyermek, egy betegség vagy baleset következtében elhunyt kamasz vagy fiatal felnőtt, egy háborúban elesett katona. És még folytathatnánk a sort a legkülönbözőbb személyekkel, legyenek nők vagy férfiak: apáca, pap, lelkész vagy rabbi, esetleg elhivatott tanító, ápolónő vagy orvos.

Vannak olyan családok, ahol az elsőszülött gyermek több generáción keresztül mindig fiú, és mindegyikük ugyanazt a nevet kapja, például a François-t. Ha mondjuk a negyedik generációban a legidősebb gyerek lány lesz, akkor neki nagy valószínűséggel Françoise lesz a neve.

Az is lehetséges, hogy a keresztnevünk eddig még nem fordult elő a családban. Lehet, hogy a szüleink valami újra, függetlenre vágytak, vagy egy éppen divatos nevet adtak nekünk. Érdekes lenne tudni, hogy vajon mi alapján választották ezt az eddigiektől eltérő keresztnevet. Így talán megismerhetnénk a ránk vetített projekciókat. Lehet, hogy az anya vagy az apa egy nagyon kedves barátjának nevéről van szó.

A bennünk élő család

HVG Könyvek

Néha egy új keresztnévhez kötődően visszatérnek a családfánkban már korábban szereplő nevek. Engem például Chantalnak hívnak. Chantal nevű szent nincs, mert ez régebben vezetéknév volt. Létezik azonban egy védőszent, akinek a pontos neve Saint Jeanne-Françoise-Frémiot-de-Chantal. A családunkban az előző generációkban senkit sem hívtak Chantalnak. Viszont az egyik anyai dédanyámat Jeanne-nak nevezték el, az anyai nagyanyámat is Jeanne-nak hívják, az apai nagyanyámat szintén, anyám második keresztneve is Jeanne, míg apámé François. Nincs is mit hozzáfűzni ehhez.

Vizsgáljuk meg a Franciaországban élő külföldi szülők gyermekeinek keresztneveit! Vajon a szülők kizárólag francia neveket adnak nekik, mert ezzel is mutatni akarják, mennyire szeretnének beilleszkedni az őket befogadó országba, és lehetséges, hogy az eredeti kultúrájukat lenézik? Mindkét nyelven értelmezhető nevet keresnek? Saját családjukban már korábban előforduló neveket örökítenek tovább?

A muzulmán családokban a szülők nagy jelentőséget tulajdonítanak a keresztnevek jelentésének, az egyik barátnőmet például Fatiának, azaz örömnek hívják. Ez más kultúrákban is előfordul. A család a névadással a gyerekre vetíti az általa értékesnek ítélt tulajdonságot.

Érdemes óvatosan bánni a kicsinyítő képzőkkel és becenevekkel. A felnőttek már nem gyerekek. Ha egy nevet állandóan kicsinyítő képzővel vagy becézett alakban használunk, hátrányosan befolyásolhatja az énképet, az önértékelést.

A fenti cikk Chantall Rialland A bennünk élő család című könyvének szerkesztett részlete. A neves pszichoterapeuta és pszichogenealógus könyve segítségével felfedezhetjük igazi énünket, és megtanulhatjuk szeretni magunkat, hogy könnyebben rátaláljunk a saját utunkra. Szülőként pedig eszközt kapunk a kezünkbe, hogy a legjobbat adhassuk át gyerekeinknek családi történetünkből és önmagunkból. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.