1996-ban Toby Lenknek, a Walt Disney vállalati stratégiai tervezésért felelős alelnökének állást ajánlottak: vezesse a szórakoztatóipari óriás vidámparkágazatát. Lenk azonban sok száz társával együtt már egy másik mágikus világ bűvöletében élt: az internetében, és abban, ahogy a technológia betört az otthonokba és a fogyasztói kultúrába. Lenk úgy döntött: elhagyja a Disney-birodalom biztonságát, és saját céget alapít – játékokat fog árulni az interneten.
Cége, az eToys rövid időre a Szilícium-völgy általános irigységének tárgya lett. A csúcson a vállalat piaci kapitalizációja elérte a tízmilliárd dollárt. Az egyre inkább megerősödő kockázatitőke-befektetők, később pedig a szélesebb közönség felől is szakadatlan érdeklődés irányult az ágazat felé. Mindenki előtt világos volt, hogy történemi változás zajlik a kereskedelem módjában.
Fogyasztóra összpontosító stratégiák
Lenk húzása még csak nem is volt ellentmondásos: az, ahogy az eToys eljárt, jellemző volt egy sor hasonló startupra. Mindannyian azért szálltak versenybe, hogy pénzügyi előnyt kovácsoljanak a netes kereskedelem térnyeréséből. Először a piacot kellett meghódítani, a profit csak utána következhetett. Az egyre nagyobbra fújt buborék csúcspontján nagyjából ötvenezerre becsülték az újonnan alapított vállalkozások számát, a befektetett összeg pedig elérte a 256 milliárd dollárt.
Az eToysban az volt a vonzó, hogy üzleti modelljéhez nem kellett nagy fantázia. Mindenki világosan látta annak előnyeit, ha a játékokat online értékesítik. Voltak ugyan szkeptikusok, de Lenk nem aggódott. Persze hatalmas ambíciói ellenére az eToys továbbra is csak egy játékbolt volt. Kizárólag a fogyasztóra összpontosított, üzleti modellje pedig lényegében minden sallangtól mentes volt: ugyanabból a termékből akart még többet eladni, új értékesítési csatornán keresztül.
Nem azért illetjük kritikával ezt a megközelítést, mert szerintünk a fogyasztói piacok meghódítása helytelen. Azt azonban állítjuk, hogy a fogyasztóra történő egyoldalú összpontosítás más, szélesebb körű, nagyobb jelentőségű törekvések rovására történt. Az eToysszal és a többiekkel nem az a probléma, hogy a vágyainkat akarják kielégíteni. Ambíciójuk sekélyes volta a gond, és hogy lemondanak mindenről, ami túlmutat a pillanat könnyed hedonizmusán.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260315_visszaterhet-e-a-szilicium-volgy-es-az-allam-szovetsege
A nagy álmoktól a mindennapi kényelemig
A cégalapítók egy későbbi generációja számára – ők azok, akik a 2010-es évektől napjainkig indultak – a viszonylag jó jövedelemmel rendelkezők mindennapi életének kellemetlenségei (taxihívás, ételrendelés, fotók megosztása a barátokkal) szolgáltatták az inspirációt sok, talán a legtöbb találmányukhoz.
Egy egész generáció vállalkozói energiája irányult olyan életmód-technológiák létrehozására, amelyek lehetővé tették a magasan képzett osztályok számára, hogy cégeik élén állva, alkalmazásaik kódját írva úgy érezzék, mintha több jövedelmük lenne, mint valójában. A kognitív disszonancia e generációnál igen súlyosan jelentkezett. Rendelkeztek ugyan az arisztokrácia kulturális és oktatási hátterével, de jövedelemmel nem.
Ez egy új koalíció volt, az Amerika által dicsőített meritokrácia eredménye, és azé a radikális kísérleté, amely lényegében megnyitotta elit oktatási intézményeinek kapuit egy új, tehetséges fiatalokból álló réteg előtt. De ahogy Peter Turchin írja End Times (Végidők) című könyvében, az ország a felsőoktatásra koncentrált, hogy születés vagy kaszt helyett annak révén jöjjön létre az új felsőbb osztály. Ennek azonban nem szándékos eredménye is lett: az elit „túltermelése”, azaz túl sok jól képzett jelölt a túl kevés munkahelyre.
A frusztráció és harag, amit azok éreznek, akiket megfosztottak az érzésük szerint nekik járó lehetőségektől, a legellenállóbb elmét is elboríthatja. Talcott Parsons amerikai szociológus azt állítja: a legtöbb felnőtt férfi „arra kényszerül, hogy az életet elkerülhetetlenül hiányos, nem egészen kielégítő élménynek élje meg”, mintha megfosztották volna attól, ami jogosan lehetett volna az övé.
A Szilícium-völgy mérnökeinek kreatív energiái saját problémáik megoldására irányultak. Ezek a problémák sok esetben abból fakadtak, hogy alapvető ellentmondás mutatkozott az intellektuális adottságaik révén nekik ígért élet – ami kényelmes, minden igényüket kielégíti, sofőrökkel és asszisztensekkel, akik bármikor hoznak ebédet vagy szállítják házhoz a bevásárlást – és viszonylag szerény jövedelmük valósága között.
Generációjuknak azt ígérték, ők lesznek a világ következő urai, de alig volt mit örökölniük. Így végül olyan alkalmazásokat és fogyasztói szolgáltatásokat fejlesztettek, amelyek létrehozták a jó élet illúzióját maguk és társaik számára: elég néhány mozdulat a telefonon, hogy taxit hívjanak, asztalt foglaljanak és nyaralót béreljenek.
Technológiai köztársaság
HVG Könyvek
Kipukkanó buborék
A buborék, amelyet az 1990-es évek végén kezdtek fújni, végül természetesen kipukkadt. Az eToys eladásai visszaestek, a piac pedig egyre türelmetlenebbé vált. 2001 februárjában a vállalat részvényeivel mindössze 9 centes árfolyamon kereskedtek, pedig néhány évvel korábban még 85 dolláros csúcsot ért el.
Lenk a maga részéről a pillanatnyi hisztériát okolta azért, hogy cége ilyen gyorsan elvesztette rövid ideig tartó népszerűségét. Általános vélekedés, hogy főként a tőkepiacok és a kockázatitőke-befektetők voltak felelősek az összeomlásért. A hagyományos üzleti tervek és pénzügyi intézkedések nem voltak alkalmazhatók az új típusú startupokra. A befektetők viszont továbbra is a régi eszközöket használták, a startupoktól pedig lehetetlenül pontos stratégiákat és azok fénysebességgel történő megvalósítását követelték.
Az internet korai korszakának kudarcát az okozta, hogy rohamléptekben igyekeztek kielégíteni a fogyasztók változatos igényeit, csakhogy a nemzetállamok és a közérdek rovására. A fogyasztókra fókuszálás pedig ma is tart. Sok mai startupnál ugyanolyan feltűnő az ambíció teljes hiánya. Túl sok szellemi és egyéb tőkét pazaroltak arra, hogy kielégítsék a késő kapitalizmus tömegeinek nemegyszer szeszélyes, múló igényeit.
Hasonló kritikát mások is megfogalmaztak. David Graeber így írt:
„Mégis, hol vannak a repülő autók? Hol vannak az erőterek, a vonósugarak, a teleportkapszulák, az antigravitációs szánok, a trikorderek, a halhatatlanság elixírje, a Mars-kolóniák és az összes többi technológiai csoda, amelyekről a 20. század közepén és végén felnövő gyermekek azt hitték, mára már biztosan megvalósulnak?”
A fenti cikk a Technológiai köztársaság című könyv szerkesztett részlete. A kötetben Alexander C. Karp, a világ egyik legvitatottabb technológiai vállalatának a vezetője, a Palantir vezérigazgatója és Nicholas W. Zamiska, a cég stratégiai és jogi tanácsadója amellett érvelnek, hogy a szoftveriparnak újra kell építenie kapcsolatát a kormányzattal és az állammal. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
