Visszatérhet-e a Szilícium-völgy és az állam szövetsége?

Az amerikai szoftveripar felemelkedését a 20. század első felében olyasmi tette lehetővé, ami ma radikálisnak és kockázatosnak tűnik: a feltörekvő techvállalatok és az amerikai kormányzat közötti partnerség.

A Szilícium-völgy első innovációit nem triviális fogyasztási cikkekre koncentráló műszaki elmék fejlesztették ki, hanem olyan tudósok és mérnökök, akik a kor legfejlettebb technológiáit nemzeti jelentőségű problémák megoldásának szolgálatába akarták állítani. Nem azért kívántak áttörést elérni, hogy pillanatnyi igényeket elégítsenek ki. Nagyobb projektet akartak sikerre vinni, amely egy nemzet kollektív céljait és ambícióit közvetítette.

Az 1940-es években a szövetségi kormány beszállt egy sor kutatási projekt támogatásába, amelyek eredményeként új gyógyszerkészítmények, interkontinentális rakéták, műholdak születtek, valamint megjelent a mesterséges intelligencia több előfutára is. A Szilícium-völgy egykor az amerikai hadiipari gyártás és a nemzetbiztonság középpontjában állt. A Fairchild Camera and Instrument Corporation – amelynek félvezetőrészlege lehetővé tette az első primitív személyi számítógépek előállítását – az 1950-es évek végétől kémműholdakban használatos felderítőeszközöket gyártott a CIA számára. A második világháború után egy ideig az amerikai haditengerészet valamennyi ballisztikus rakétáját a kaliforniai Santa Clara megyében szerelték össze.

Joseph Licklider pszichológus és informatikus, akinek a Massachusettsi Műszaki Egyetemen végzett munkája megalapozta a mesterséges intelligencia korai formáinak felemelkedését, 1962-ben felvételt nyert abba a szervezetbe, amelyből később a U. S. Defense Advanced Research Projects Agency (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, DARPA) lett. E szervezet innovációja volt többek között a modern internet és a globális helymeghatározó rendszer előfutára is. Erős bizalomra épülő, szoros kapcsolat alakult ki a politikai vezetők és az őket iránymutatással és tanácsokkal segítő tudósok között.

1957 októberében a Szovjetunió fellőtte a Szputnyik műholdat. Nem sokkal ezután a Fehér Házba kérették Hans Bethét, a német származású elméleti fizikust. Egy órán belül meg is állapodtak abban, hogyan éleszthető újra az amerikai űrprogram. Akkoriban az intézkedések gyors ütemben történtek: a rá következő évben megalapították a NASA-t.

A 20. század Amerika évszázada volt, és a korszak új mítoszainak kulcsfigurái a mérnökök voltak. A tudományt és a mérnöki munkát a közélet szolgálatába állították, a nemzeti projekt természetes kiterjesztésének tekintették, ez pedig nemcsak az amerikai érdekek védelmét jelentette, de a társadalom, sőt a civilizáció előrelépését is. Bár a tudományos közösség jelentős kormányzati finanszírozásra szorult, a modern állam ugyanolyan mértékben függött a fejlődéstől, amelyet a tudományba és a mérnöki munkába tett befektetései eredményeztek. A 20. században az Egyesült Államok technikai fölénye – vagyis azon képessége, hogy megbízhatóan garantálja a közjót szolgáló gazdasági és tudományos fejlődést az orvosi áttörésektől a katonai képességekig – elengedhetetlen volt hitelességéhez.

A két világ eltávolodása

A mai modern Szilícium-völgy eltávolodott az amerikai kormánnyal való együttműködés hagyományától. Ehelyett a fogyasztói piacra összpontosít, beleértve az online hirdetési és közösségimédia-platformokat, amelyek ma már dominálják – egyben korlátozzák – a technológia potenciáljával kapcsolatos felfogásunkat. Az alapítók új generációja magasztos és ambiciózus célok retorikája mögé bújt – olyannyira, hogy jelmondatuk, a „változtassuk meg a világot”, a túlhasználattól kiüresedett. Gyakran azonban óriási összegeket teremtettek elő és tehetséges mérnökök egész seregét alkalmazták csupán azért, hogy fotómegosztó alkalmazásokat és csevegőfelületeket készítsenek.

A Szilícium-völgyön úrrá lett a kormányzati munkával és a nemzeti ambíciókkal szembeni szkepticizmus. A 20. század első felének grandiózus kollektivista kísérleteit elvetették, helyette az egyén vágyaira és igényeire szűkítették a fókuszt. A piac jutalmazta a technológia lehetőségeivel való felületes foglalkozást. Az ország legfontosabb kihívásait kezelni hivatott műszaki infrastruktúra kiépítése iránt azonban semmilyen érdeklődést nem mutattak. Elérkezett a közösségimédia-platformok és az ételkiszállító-alkalmazások kora. Az orvostudományi áttöréseknek, az oktatási reformoknak és a katonai fejlesztéseknek várniuk kellett.

A Szilícium-völgy évtizedeken át úgy tekintett az amerikai kormányra, mint az innováció gátjára, a haladás akadályára – nem pedig mint logikus partnerre. Korunk techóriásai sokáig kerülték a kormányzatnak végzett munkát.

Idővel a technológiai iparág elvesztette a politika és a szélesebb körű közösségi projektek iránti érdeklődését. Ennek eredményeként a Szilícium-völgy legjobb elméi és az őket tanítványként követő mérnökök seregei a fogyasztók felé fordultak a megélhetésükért. Ahogy a Szilícium-völgy a fogyasztók felé fordult, az amerikai kormányzat és sok, vele szövetséges kormány is takarékra tette a részvételt és az innovációt. Ez számos területet érintett az űrkutatásoktól a katonai szoftvereken át az orvostudományig. Az állam kivonulása növekvő innovációs szakadékot hagyott maga után.

Vissza a közös küldetéshez

Az Egyesült Államok és szövetségesei számára Európában és világszerte az állam és a szoftveripar egyesülése kell ahhoz, hogy századunkban is megtartsák az előző évszázadot jellemző dominanciájukat. A technológiai szektornak kötelessége támogatni azt az államot, amely a felemelkedését lehetővé tette. A szoftveriparnak muszáj ismét a közérdek szolgálatába lépnie, ha újra ki akarja vívni az ország bizalmát, és olyan világformáló jövőkép felé szeretne haladni, amely megmutatja, mire kell képesnek lennie a technológiának.

Ahhoz, hogy a kormány továbbra is biztosíthassa a lakosság jóllétét és biztonságát, az államnak is hajlandóságot kell mutatnia a Szilícium-völgy sajátos szervezeti kultúrájának részbeni átvételére. Az amerikai technológiai ipar azért tudta átformálni az életünket, mert a látványos helyett a valódi eredmények mellett kötelezte el magát, lehetőséget adott a szervezet peremén elhelyezkedőknek, akik a legközelebb lehettek az adott problémához, valamint félretette a hiábavaló hitbeli vitákat, és haladásra törekedett. Ezek az értékek a kormányzatot is átalakíthatják.

Technológiai köztársaság

HVG Könyvek

Az amerikai kormány és a világ demokratikus rendszereinek legitimitása megköveteli a gazdasági és műszaki teljesítmény növekedését, ami csak úgy érhető el, ha a technológiát és a szoftvereket hatékonyabban alkalmazzuk. A közvélemény sok kudarcot és bűnt megbocsát a politikai osztálynak. Azt azonban a választók nem fogják elnézni, ha a rendszer képtelen a technológia kiaknázására az életünkhöz szükséges áruk és szolgáltatások hatékony biztosítása érdekében.

Az Egyesült Államok a megalapítása óta mindig is technológiai köztársaság volt: helyét a világban innovációs képessége jelölte ki, és az mozdította előre. Ez az előny azonban ma már nem vehető biztosra. A második világháborút egy olyan kultúra nyerte meg, amely egy közös cél köré szerveződött. A következőt is egy kultúra nyeri vagy akadályozza majd meg. A birodalmak hanyatlása és bukása hirtelen történhet. Le kell küzdenünk az amerikai projekt iránti szkepticizmusunkat, ha előre akarunk jutni. Akaratunknak megfelelően kell alakítanunk a legújabb, legfejlettebb mesterségesintelligencia-formákat, másként azt kockáztatjuk, hogy ellenfeleink teszik ezt meg, mialatt mi olykor végtelennek tűnő vitákat folytatunk saját megosztottságunk mértékéről és jellegéről.

A fejlett mesterséges intelligencia új korszakában – amely a második világháború óta a legvonzóbb lehetőséget kínálja geopolitikai ellenfeleinknek globális helyünk és szerepünk megkérdőjelezésére – vissza kell térnünk a technológiai ipar és a kormány közötti szoros együttműködés hagyományához. Az innovációs törekvés és a nemzet céljainak ötvözése nemcsak jóllétünket mozdítja elő, de biztosítja demokratikus küldetésünk legitimitását is.

A fenti cikk a Technológiai köztársaság című könyv szerkesztett részlete. A kötetben Alexander C. Karp, a világ egyik legvitatottabb technológiai vállalatának a vezetője, a Palantir vezérigazgatója és Nicholas W. Zamiska, a cég stratégiai és jogi tanácsadója amellett érvelnek, hogy a szoftveriparnak újra kell építenie kapcsolatát a kormányzattal és az állammal. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.