1995-öt írtunk, és Patrick Awuah, a fiatal ghánai menekült jelentős döntéssel nézett szembe. A fiatalember jól fizetett állást kapott a Microsoftnál, és kellemes felső középosztálybeli életet élt Seattle városában. A felesége épp akkoriban adott életet első gyermeküknek, és a kilátásai fényesnek tűntek.
Valami mégis gyötörte Patrickot. A hírekben másról sem lehetett hallani, mint szülőföldje, Afrika nyomorúságáról. Szomáliában polgárháború dúlt, Ruandában népirtás zajlott, és számos ország, köztük Ghána, súlyos gazdasági válsággal küzdött. Hogyan is élhet ő, mint hal a vízben, amikor az afrikai földrész lángokban áll?
A szerzőről
Ranjay Gulati a Harvard Egyetem Üzletvezetési Karának professzora. Úttörő munkásságával a szervezeti és egyéni potenciál kibontakoztatására összpontosít – előmozdítja a kockázatvállaló viselkedést, céltudatos vezetőket képez, ösztönzi a növekedést, és közreműködik a gazdasági társaságok átformálásában. 2024-ben elnyerte a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásáért járó C. K. Pralahad-díjat. Neves lapok értékelése szerint azon kevés üzleti tudományokkal foglalkozó kutatók egyike, akinek munkássága a legnagyobb hatást tette a vezetői gyakorlatra.
Patrick hónapokon át fontolgatta, hogy Ghánába költözik, és ott helyben alapít egy vállalkozást, amely elősegítené hazája fejlődését. Szemügyre vette azokat a körülményeket, amelyek annyira visszahúzták a ghánaiak életszínvonalát – köztük a vízhiányt, a munkanélküliséget és az elégtelen közegészségügyi ellátást –, és felismerte, hogy mindezek csak felszíni megnyilvánulásai egy mögöttes mechanizmusnak.
A legalapvetőbb probléma, amivel egész Afrika szembenéz, korántsem gazdasági vagy műszaki jellegű. Inkább egyfajta erkölcsi kórság sújtotta a kontinenst, mely kiváltképp a korrupt, elmaradott uralkodó osztály soraiban terjedt – a hatalmon lévők egyszerűen híján voltak azoknak a készségeknek és értékeknek, melyek birtokában fel lehet építeni egy termelékeny társadalmat.
Úgy tűnt továbbá, hogy e súlyos probléma oka, legalábbis részben, Ghána – és számos másik afrikai ország – gyatra felsőoktatásában keresendő, mely képtelen volt a diákokba erőteljes erkölcsi érzéket oltani. Ha valamiképpen sikerült volna emelni az oktatás színvonalát, amelyben a ghánai vezető réteg, vagyis a társadalom mintegy 5 százaléka részesül, az mélyreható és maradandó változást idézhetett volna elő az országban.
Patrick tehát eltűnődött rajta, létrehozhatna-e egy új, amerikai stílusú, a humanista bölcsészképzés megközelítésén alapuló tanintézményt. Át akarta adni a fiatal ghánaiaknak mindazokat a szakmai ismereteket, melyek birtokában versenyképessé válhatnak a piacon, ám egyúttal ahhoz is hozzá kívánta segíteni őket, hogy megtanulják becsülni az erkölcsi feddhetetlenséget, és képessé váljanak körültekintően végiggondolni bizonyos etikai dilemmákat.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260520_szeretne-sokkal-batrabb-lenni-van-egy-jo-hirunk-a-mereszseg-tanulhato
Hősök egy nagyszabású küldetésen
Patrick végül úgy határozott, hogy belevág terve megvalósításába. Felesége támogatásával nekilátott, hogy létrehozza a későbbi Ashesi Egyetemet, melynek neve a „kezdetet” jelenti fantéul. Patrick beiratkozott a kaliforniai Berkeley Egyetem mesterképzési programjára, hogy világosabb képet kapjon a célkitűzésének mibenlétéről és főként megvalósíthatóságáról. Kutatásokat végzett és kidolgozott egy üzleti tervet, meghatározta, mekkora anyagi erőforrásokra lesz szüksége az egyetem beindításához, továbbá kimunkált egy működési modellt, mely révén a tanintézmény hosszabb távon önfenntartóvá válhat.
A részletes terv persze jókora előrelépést jelentett, ám a Patrick előtt tornyosuló kihívások továbbra is riasztónak tűntek. Hiszen valamiképpen tető alá kellett hoznia egy egyetemvárost Ghánában, össze kellett toboroznia a megfelelő oktatói gárdát, elő kellett teremtenie a projekt finanszírozását adományokból, tehetséges diákokat kellett az új tanintézménybe vonzania, meg kellett győznie az illetékes oktatásügyi hatóságokat, hogy engedélyezzék a diplomák kiállítását, és le kellett szerelnie az akkreditációs bizottság ellenvetéseit, melynek tagjai gyanakvó szemmel nézték a magánegyetemeket. Mint később beismerte, a komoly kihívások láttán bizony „jócskán beijedt”. Ám miután 1999-ben megszerezte a diplomáját a Berkeley-n, eltökéltsége egy pillanatra sem ingott meg.
Rendíthetetlen elszántság munkált fiatal diáktársnőjében, Nina Mariniben. Ninát semmiféle személyes kapcsolat nem fűzte Afrikához, japán felmenőktől származott, és igazság szerint úgy tervezte, hogy a képzési program elvégzése után hazatér a szülőhazájába. Patrick azonban elhivatottságát látva felkérte őt az egyetem társalapítójának. Nina eleinte húzódozott, de mély benyomást gyakorolt rá Patrick személyisége - így hát rábólintott a tervre.
Nina úgy érezte, minden félelme és vonakodása elhalványul a lelkesedés mellett, amelyet Patrick ébresztett benne. Elszánták magukat, hogy hozzájárulnak Afrika újjászületéséhez. Patrick nem pusztán egy elképzelést vázolt, hanem a jelek szerint egész történetet kerekített saját magának és Ninának a vállalkozásról, melyben a nagyszabású küldetésre induló hősök szerepét osztotta magukra és valamennyi társukra, akik utóbb csatlakoztak hozzájuk. A történet arról szólt, hogy a kis csapat egy sor próbatétel után minden nehézség ellenére sikerre viszi a dicső vállalkozást.
A merészség mikéntje
HVG Könyvek
A személyes narratívák hatalma
A történetek, amelyeket az életünkről és a céljainkról ismételgetünk magunknak, és olykor másokkal is megosztunk, vagy akár nyilvánosságra hozunk, roppant erőteljesen befolyásolják az énképünket, az átfogó világszemléletünket, és persze azt a képességünket, hogy merészen viselkedjünk.
Kisgyermekkorunkból jól emlékezhetünk rá, hogy a mesék képesek ösztönzést adni, ellenállhatatlan érzelmeket ébreszteni, illetve arra késztetni, hogy elszánjuk magunkat és segítő kezet nyújtsunk másoknak. A narratívák megragadják a képzeletünket, kaput nyitnak egy másik világba, ahol feltámad bennünk a tetterő.
Valójában egy konkrét biokémiai mechanizmusnak köszönhetjük, hogy a történetmesélés ilyen erőteljesen motivál és felszabadítja képzelőerőnket. A mesék ugyanis serkentik egy idegrendszeri ingerületátvivő anyag, az oxitocin termelését, mely jellemzően akkor árasztja el az agyunkat, amikor empátiát és érzelmi kötődést érzünk mások iránt. Az oxitocint emellett a tudósok az emberbaráti cselekedetekhez kapcsolják.
Patrick távlati célt tűzött maga elé, ám beleszőtte ezt a nemes ügy magával ragadó narratívájába, melyhez mások is csatlakozhatnak, és amely végül minden nehézség dacára sikerrel jár. Nina Marini emlékezete szerint Patrick nem pusztán egy nagyszabású elképzelést festett az emberek elé, hanem a konkrét gyakorlati lépéseket is bemutatta, melyek megtételével felülkerekedhettek a nyilvánvaló akadályokon.
„Amikor Patrick felvázolta a vízióját, az ember egyszeriben elhitte, hogy végül valóra válik” – mesélte Nina. A ghánai származású fiatalember küldetéstudata olyan magával ragadó volt, hogy Nina a kockázatok ellenére is szívvel-lélekkel elkötelezte magát a projekt mellett, és úgy érezte, később nagyon megbánná, ha nemet mondana.
Hasonlóképpen sokan mások is elkötelezték magukat Patrick hősi kalandja mellett: az amerikai tanárok, akik ígéretes karrierjüket félretéve állást vállaltak a kísérleti egyetemen; a helyi falusiak, akik piaci ár alatt adták el a földjüket az egyetemváros felépítéséhez; a kezdetben szkeptikus oktatásügyi miniszter, aki végül hajlandónak mutatkozott támogatni a projektet; a Microsoftnál dolgozó egykori kollégák, akik pénzt adományoztak a vállalkozás céljaira; és a helyi diákok, akik jelentkezésükkel esélyt adtak az új felsőoktatási intézménynek.
Néhányuk számára elegendő ok volt a csatlakozásra a vállalkozás vakmerő hősiessége, Patrick rendíthetetlen eltökéltsége, hogy megvalósítja álmát, és szilárd meggyőződése, hogy mindez igenis lehetséges. „Egyik beszélgetésünk során feltettem neki a kérdést, hogy »és mi a B terv?«, mire ő [Awuah] azt felelte, hogy »nincs B terv… tető alá hozzuk ezt az egyetemet!«” – mesélte egy volt munkatárs a Microsofttól, aki utóbb az Ashesi Egyetem egyik első támogatója lett.
Egy falusi elöljáró hasonlóképpen arról számolt be, hogy „mély benyomást tett rá” a történet, amit Patrick a küldetéséről előadott. „Amikor elmondta, hogy iskolát akar alapítani Ghána és egész Afrika megsegítésére… láttam rajta, hogy ez az ember nem olyasvalaki, aki dajkamesékkel akar becsapni minket.”
Manapság, több mint két évtizeddel azután, hogy 2002-ben megnyitotta kapuit, a Patrick és Nina által alapított Ashesi Egyetem hivatalos akkreditációval rendelkezik, saját kampusza és több ezer végzett hallgatója van, akik Afrika számos országában fejtenek ki pozitív befolyást. Az egyetem létrehozása több mint tíz évet vett igénybe, és jelentékeny kockázatvállalást követelt az alapítóktól, az adományozóktól, a helyi emberektől és másoktól.
Patrick nem szavatolhatta, hogy valószínűtlen projektjét sikerül valaha nyélbe ütni, és a vállalkozás nemegyszer majdnem dugába dőlt kellő finanszírozás hiányában. Ám arra igenis képes volt – ahogyan bátorságizmunk kidolgozásának újabb lépéseként mindannyian megtehetjük –, hogy törekvését erkölcsi visszhangot keltő nemes küldetésként fesse le önmagának és a környezetének egyaránt, és ezzel alapvetően átformálja mindannyiuk hozzáállását a projekthez.
Patrick lándzsát tört a küldetés mellett, és a lelke mélyéből feltörő érzelmek arra ösztökélték, hogy legyőzze a félelmeit, és bátran belevesse magát a hősies küzdelembe. Amikor pedig küldetéstudatát másoknak is tolmácsolta, segítőtársai kétségeiket félretéve csatlakoztak hozzá e látszólag képtelen kalandban.
A fenti cikk Ranjay Gulati A merészség mikéntje című könyvének szerkesztett részlete. Ranjay Gulati május 28-án Budapestre is ellátogat, ami jó alkalom lehet a szerzővel való személyes találkozásra és dedikálásra is. A könyvbemutató előadásra itt vásárolhatnak jegyet.
Mit kezdünk a félelemmel? Hogyan hozunk döntéseket bizonytalan helyzetben? Mi választja el azokat, akik lépnek – azoktól, akik nem? Egy este arról, hogyan válik a bátorság mindennapi gyakorlattá.
