A vállalkozók közül kevesen voltak rám nagyobb hatással, mint Kellie. Az elsők között volt, aki becsengetett az álmával, és a története teljesen magával ragadott. Kellie kutyakozmetikus volt, aki nem akart többé másnak dolgozni, az volt a vágya, hogy saját vállalkozást indítson. Szenvedélyesen szerette az állatokat, amelyekkel dolgozott, és olyan környezetet akart teremteni, ahol a legjobb tudása szerint gondoskodhat a kutyákról.
A szerzőről:
Simon Squibb a HelpBnk alapítója. Világszerte ismertté vált azáltal, hogy Londonban megvásárolt egy lépcsőházat, amelynek kapujára csengőt szerelt: ezt bárki megnyomhatja, aki szeretné megosztani vele az álmát. Célja, hogy tízmillió embernek segítsen elindítani a saját vállalkozását. Üzenetét a #GiveWithoutTake mozgalmon és inspiráló utcai interjúin keresztül juttatja el közel kilencmilliós közösségéhez.
Volt Kellie-ben valami, ami azt súgta nekem, hogy több egy elégedetlen alkalmazottnál. A húszas évei elején járt, mégis rengeteg megpróbáltatás érte már. Apját gyermekkorában veszítette el, anyja újból férjhez ment, új mostohaapjával pedig nem találta a hangot. Amikor a bíróság döntése nyomán a férfinak el kellett hagynia az országot, Kellie anyja is vele tartott. A lány tizenéves volt, amikor magára hagyták és hajléktalanná vált. Ez nemcsak az öngondoskodásra tanította meg Kellie-t, hanem a másokról való gondoskodás vágyát is felébresztette benne.
Kellie története egyértelművé tette nekem, hogy az álma mélyen a megélt tapasztalataiban gyökerezett. Nem csak arról mesélt, hogy állatokkal dolgozik, azt is elmondta, hogy úgy gondoskodik róluk, úgy ápolja őket, úgy vigyáz rájuk, ahogy senki más – ahogy szeretné, hogy rá is vigyázzanak.
A jólétükre is igyekszem odafigyelni. A kozmetikusok olyasmit is észrevesznek az állatokon, ami a gazdi figyelmét elkerülheti: dudorokat, duzzanatokat, bőrproblémákat.
Kellie-nek ez a vállalkozás arról szólt, hogy azt csinálhassa, amit igazán szeret, és így segítsen azokon, akik magukon nem tudnak segíteni. Az, ahogyan Kellie élete legnagyobb fájdalmát értelmes céllá alakította, egyszerre volt tanulságos és inspiráló: megmutatta, milyen hatalmas ereje van azoknak az álmoknak, amelyek személyes tapasztalatokból fakadnak, és amelyek révén igyekszünk jóvátenni a világban tapasztalt rosszat.
https://www.youtube.com/watch?v=wHXnRhHgom0
Kellie olyan világosan átlátta a céljaiban gyökerező tervét, hogy egyetlen pillanatig sem kételkedtem abban, sikerre van ítélve. Még akkor is tudtam, hogy végül sikerrel jár, amikor elakadni látszott a dolog, mivel nem talált megfelelő helyszínt a kutyaszalonjának. És valóban, végül sikerült is szereznie egy… furgont, amelyben mobil kutyaszalont indított. Mozgó vállalkozása pedig még kényelmesebbé is tette ügyfeleinek a szolgáltatásai igénybevételét.
Mi az álmod?
Kellie története jól mutatja, milyen erő rejlik az álmokban: irányt mutatnak, inspirálnak, tágítják a látókörünket, és segítenek leküzdeni az utunkba gördülő akadályokat. A története arra is rávilágít, hogy legfájdalmasabb tapasztalatainkat és legnagyobb reményeinket egyesítve olyan célt teremthetünk, amely értelmet és irányt ad az életünknek.
És arra is magyarázattal szolgál, miért töltök ilyen sok időt azzal, hogy egy konkrét kérdést teszek fel az embereknek. Nem azt, hogy: „Mi a célod az életben?” Nem azt, hogy: „Mit szeretnél elérni?” Nem azt, hogy: „Mi a legnagyobb ambíciód?” Ehelyett minden egyes alkalommal ugyanazt a szót használom:
Van álmod? Mi a te álmod?
Emberek ezreit kérdezgettem erről – online és személyesen az utcán, mikrofonnal a kezemben. Feltettem a kérdést, meghallgattam, mit válaszolnak az emberek, és ez megváltoztatta, amit addig gondoltam az életről, a sikerről és a boldogságról.
Azért így fogalmazom meg a kérdést, mert úgy hiszem, az „álom” nyelvünk egyik legerősebb szava. Az álom eszméje hatásos és provokatív. Megtorpanásra, gondolkodásra sarkall, és sokáig ott cseng a fülünkben.
Ennek egyik oka az, hogy az álom bizonyos mértékig tabu. Sokan félnek kimondani, hogy van álmuk, az ugyanis azzal a kockázattal jár, hogy a környezetük komolytalannak, arrogánsnak vagy elbizakodottnak bélyegzi őket. Ki vagyok én, hogy álmom legyen?
Ez a hozzáállás abból a kényszerből fakad, hogy leszegett fejjel dolgozzunk, és várjuk, hogy a világ megjutalmazzon bennünket ahelyett, hogy elindulnánk, és megszereznénk magunknak az elismerést. Ez a gondolkodásmód oda vezet, hogy az emberek még önmaguknak is félnek bevallani, hogy bizony van álmuk.
Ezért fogalmazom meg így a kérdést, amely ezáltal kulccsá válik: megnyitja a börtön ajtaját, és lehetővé teszi, hogy kimondjuk mindazt, amire már sokszor gondoltunk, de amit korábban még soha nem osztottunk meg senkivel. Kezemben a mikrofonommal megszólítom a szupermarket dolgozóit, az ajtóban a biztonsági őrt, az úttesten átkelő gyalogost. Sokan nem tudják, hogyan reagáljanak, és egyesek nem is akarnak felelni a kérdésemre.
Akadnak azonban, nem is kevesen, akikkel valami csodálatos dolog történik. Megtelik a szemük élettel, és mesélni kezdenek a márkáról, amelyet beindítanának, és azokról az értékekről, amelyeket az képviselne, a világutazó terveikről, a fotóskarrierjük beindításáról, a tematikus kávézóról, a válsághelyzetbe került emberek megsegítéséről.
Ilyenkor sokszor azt érzem, hogy más emberrel beszélgetek, mint akihez néhány másodperccel korábban odaléptem. Az átalakulás azonnali, és rögtön elárul valamit az álmok erejéről.
A mekis Delon története
Delon egy McDonald’sban dolgozott, amikor találkoztunk. Amikor felém nyújtotta az ételt, neki is feltettem a kérdésemet. Nem győzött meg a válasza, ezért úgy döntöttem, folytatom a faggatózást, és megkérdeztem, mik a tervei a jövőre. Delon megvonta a vállát: nincs terv, nincs álom, csak éli az életét, és meglátja, merre viszi.
Továbbra sem hittem neki. Úgy gondoltam, ennél több van Delon történetében, csak még nem áll rá készen, hogy megossza velem. Taktikát váltottam, és további kérdések helyett tettem egy ajánlatot. Azt mondtam neki, hogy most leülök enni, és ha mégis lenne egy álma, amit hajlandó elmondani nekem, mielőtt végzek, segítek valóra váltani.
Tíz perccel később ott állt az asztalom mellett nagykabátban, kezében egy zacskó sült krumplival és egy doboz kólával. Azonban nem csak a ruhája változott meg, maga Delon is más lett. Mosolygott, áradt belőle az önbizalom.
– Azt hiszem, kitaláltam, mi az álmom. Twitch streamer szeretnék lenni. Egy népszerű fazon, aki megnevetteti az embereket.
Addig kétkedve fogadtam, amikor azt mondta, nincs álma, most azonban hittem Delonnak. Amikor leültünk, megtudtam tőle, hogy a barátaival és a családjával nem mert még erről beszélni. Azt gondolta, kinevetnék, amiért a gémerkedésből akar megélni. Egykettőre ráébredt, hogy a félelme megalapozatlan.
Az emberek meghallgatták a beszélgetésünket, és bátorították Delont. A róla szóló videó nézettsége többmilliós nézettséget ért el. Csodálatos volt nézni, ahogy valaki életre kel, elmondja, mi az álma, az emberek pedig szurkolnak neki, és segíteni szeretnének.
Ez az álmok ereje: bennük ölt testet életünk legmélyebb – és olykor legtitkosabb – vágya, valamint az az ambíció, amelyet mindig is dédelgettünk, még ha ritkán beszéltünk is róla. Ez életünk legjobb verziójának a képe, olyasmi, ami megváltoztathatja, ahogy mások látnak minket, és ahogy mi gondolunk önmagunkra.
A legtöbbünknek van erről némi fogalma, ám aztán túl sokan valami bizarr dolgot művelünk. Félretesszük az álmunk, és megfeledkezünk róla. Úgy kezeljük, mint valami bűnös örömöt, amelyet el kell rejteni, nem pedig olyan erős ambícióként, amelynek megvalósítására törekednünk kellene. Alábecsüljük az esélyeinket, és végül próbálkozás nélkül feladjuk.
Mi az álmod?
HVG Könyvek
Ez azonban nem szükségszerűen a mi hibánk. Rengeteg olyan hangot hallunk, amelyek azt sugallják, hogy mindenkinek el kell fogadnia a sorsát. Állandóan azt halljuk, hogy szegjük le a fejünk, tegyük le a vizsgáinkat, és dolgozzunk keményen a következő előléptetésért. Ez a tanács tele van jó szándékkal, azonban eltántorít bennünket mindattól, amit az álmunk valóra váltása érdekében meg kell tennünk – például attól, hogy kiemelkedjünk a tömegből, hogy a saját ötleteinkre figyeljünk, hogy felvállaljuk a kockázatokat, és elfogadjuk a kudarcot.
Az álmainkban az a paradoxon, hogy gyakran attól félünk a legjobban, amire a leginkább vágyunk az életben. Így aztán nemritkán éppen az egyik legcsodálatosabb emberi képességet – azt a fantáziát, amelynek segítségével elképzelhetjük, milyen lehetne a jövő – fordítjuk önmagunk ellen. Elképzeljük a csodálatos jövőt, majd megtagadjuk magunktól az esélyt, hogy tegyünk érte. Ez az egyik legkárosabb emberi tulajdonság, hiszen hogyan lehetne a legjobban elképzelni a jövőnket, mint egy álom részeként?
Sokkal több ez egy kósza gondolatnál. Energiaforrás. Olyan, mint rácsatlakozni az elektromos hálózatra, miután a korábbi életünket félig lemerült akkumulátorokkal éltük. Ha van egy álom az életünkben, sosem kell megkérdeznünk magunktól, miért teszünk valamit, vagy hogy megéri-e az erőfeszítés, hiszen már tudjuk: azért tesszük, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk ahhoz, amit el szeretnénk érni, és ahhoz az emberhez, akivé válni akarunk.
A fenti cikk Simon Squibb What’s Your Dream? Mi az álmod? című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt tudja megrendelni kedvezménnyel.
