Pár évvel ezelőtt az egyik általános iskolában tartottam másodikos gyermekeknek foglalkozást. A tanteremből indulva egy előre megrajzolt térképen kellett megtalálniuk azt a helyszínt, ahol a foglalkozást tartottam. Ez az iskola kertje volt. A kutatás, felfedezés után mozgásos játékokkal belépve a mese világába olyasmi történt, amit korábbi erdei iskolás tapasztalataim során még nem érzékeltem. Abba kellett hagynom a mesélést, mert egy kisgyermek pánikrohamot kapott egy rovartól. Ugyan próbáltam megnyugtatni a riadt kisfiút, ettől a pillanattól kezdve már nem tudott a mesére figyelni.
Egy ilyen jelenet mögött számos különleges helyzet, esetleg rossz élmény rejtőzhet, de ebben az esetben nem ez volt a jellemző. A tanító elmondta, hogy a család egyáltalán nem kirándul a természetben, mindenhová kocsival mennek, a tanuló sem vesz részt az osztálykirándulásokon.
Nehezített terep
Korunkban az ember harmonikus kapcsolódása a természethez kisgyermekkortól kezdve nehezített terepen mozog. Az erdei iskolai hálózat, a fenntarthatósági témahét, a különböző tematikus táborok, projekthetek, iskolakerti tevékenységek mellett is egyre nagyobb energiát kell pedagógusként befektetni annak érdekében, hogy a tanulók közvetlen természeti élményekben részesüljenek. 2025 májusi adatok szerint a nyolc és tizenkét év közötti gyerekek átlagos napi képernyőideje meghaladja az öt és fél órát, a tinédzsereké pedig eléri a nyolc órát. Nem is merjük megtippelni, mennyi lehet a szabadban, a természetben eltöltött idő.
Ezt az is nehezíti, hogy ma számos esetben a szülő nem engedi el gyermekét az osztálykirándulásokra, erdei iskolákba, mert nem szokott, és nem tud hosszabb ideig sétálni, mert túl hideg van, megfázik, vagy mert túl meleg van, vagy mert sok a kullancs.
Mennyivel jobb lenne, ha azt tanulnák meg a gyerekek, hogy hogyan tudnak alkalmazkodni, mit tudnak tenni, hogyan alakíthatnak ki harmonikus kapcsolatot a körülöttük lévő környezettel. Ezzel olyan élményektől fosztja meg gyermekét a szülő, amely a pszichológiai jóllét kialakításához elengedhetetlen lenne.
Egy madarak és fák napja alkalmából tartott óvodai foglalkozáson a mesét követően arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy otthon mit tesznek a madarak megóvása érdekében. Egy ötéves kisfiú válasza a következő volt: „Minecraft játékban etetem a papagájt.” A való világ és az online játékok világa ennél a gyermeknél eggyé vált.
Mi történik, ha a gyerekek nem ismerik meg a természetet?
Az elmúlt időszakban több „mesekertes” foglalkozást is tartottam, amelynek egyik érdekes tapasztalása az volt, hogy a gyerekek a testhatáraikat nem ismerik, nem tudják magukat elhelyezni a térben. Ahogy a természetben mozognak, közlekednek, sokan képtelenek felmérni a körülöttük tapasztalható jelenségeket: bokor, bucka, kő, kihajló ág. Ebből több elesés, ütközés is adódott.
Ha azonban több időt kapnak a természet megtapasztalására és a szabad játékra, javul ez a helyzet. Ami régen természetes élmény volt – bunkerépítés, (fára) mászás, természetben elbújás, testhatáraink tanulása –, az mára kevesebb gyermek számára megvalósuló élmény.
Azt hiszem, ezek a sorok gyakorló pedagógusok számára is ismerősek, mert a tantermekben is rengetegszer tapasztalható jelenségről van szó. A természethiányos zavarnak köszönhetően a pszichés és érzelmi betegségek arányának növekedése is megfigyelhető. A gyerekek nem ismerik a természetet, annak jelenségeit, az összefüggésrendszerét, ezáltal a környezetóvó magatartás és attitűdök kialakulása is nehezített, alacsonyabb szintű önálló alkotó- és cselekvőkészség válik jellemzővé.
Somogyi Angéla PhD-értekezésében magyar, fővárosi gyermekeket vizsgált, mely során elsőként egy relaxációs gyakorlatot végzett a tanulókkal az erdei iskolában. A gyakorlat elvégzése után a gyermekek lerajzolták az általuk elképzelt „biztonságos helyet”, amely a szuggesztiók alapján természetes környezet volt.
„A vizsgálatban részt vevő gyermekek a várt eredmények ellenére nagyrészt (18 rajz esetében) nem a természethez kapcsolódó élményeket jelenítettek meg a rajzokon, meleg érzelmi-hangulati tónusú rajzzal a vizsgálatban csak 5 esetben találkozott a kutatás vezetője. Sajnálatos módon a vizsgálati mintában 14 rajz esetében beszűkült színhasználatot találtak, vagyis ezeknél a gyermekeknél a természettel vagy egyáltalán nincs érzelmi kapcsolata a gyermekeknek, vagy felszínes, sekélyes az, vagyis valódi élményt nem nyújtott számukra az erdő, a természet.”
A gyerekekkel végzett interjúk során az is kiderült, hogy sokuknak nincs közvetlen tapasztalásuk arról, hogy milyen például fűben hemperegni, milyen amikor az őszi avarban gázolnak, továbbá bevallásuk szerint nem járnak a családjukkal kirándulni.

Milyen hatással van az erdő mentális egészségünkre?
A természetben, terepen megvalósuló tanulásnak számos fejlesztő hatása van, ezek mellett az egészség megőrzése, támogatása szempontjából is rengeteg nemzetközi kutatási eredmény áll rendelkezésre. A One Health (Egy egészség) koncepció kiemeli, hogy a természeti rendszerek megőrzése és az ember mentális egészségének védelme ugyanazon érem két oldala.
Számos vizsgálat látott napvilágot az elmúlt években, melyek szerint például az erdőben töltött idő helyreállítja a mentális energiaszintünket, a természeti élmény, miközben megéljük a lélekemelő pillanatokat, plusz-energiatöltetet ad. A természetben eltöltött idő egy tempóváltást eredményez, amely a stressz csökkentésében is támogató szerepet tölt be.
Kutatások azt is kiemelték, hogy a természetben eltöltött négy nap a problémamegoldó tesztekben 50%-kal jobb eredményeket hozott, továbbá a természetes, zöld környezet fokozza a jó hangulatot és a pozitív önértékelést. Mindezek mellett az erdei séták hatására a szorongásos tünetek csökkentek. A természetben, erdőben megjelenő fitoncidok immunrendszer-erősítő, sejtaktivitást fokozó hatása is ismert.
Holland és brit kutatások a zöldterületek közelében élők körében a szívbetegségek, a cukorbetegség és az asztma előfordulási gyakoriságának csökkenéséről számoltak be. Ausztrál kutatások pedig látásjavulást mértek azoknál a vizsgálatban részt vevő gyermekeknél, akik két éven át több időt töltöttek a szabadban. Arról nem is beszélve, hogy az „erdei tanteremben” a szabadabb mozgás jobban igazodik a tanulók természetes igényeihez.
A fenti cikk L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus és Kövecsesné Gősi Viktória óvónő, tanító és tanár Láthatatlan szálak című könyvének szerkesztett részlete.
Miért szoronganak, égnek ki a felnőttek, és küzd egyre több gyermek figyelemzavarral egy olyan világban, ahol elvileg mindenünk megvan? A krónikus stressz, a függőségek és a mentális kimerültség egyértelműen jelzik: eltávolodtunk természetes gyökereinktől. A Láthatatlan szálak bemutatja, miként válik a természet hatékony terápiás térré a felnőttek számára, és miért elengedhetetlen a gyerekek egészséges fejlődéséhez az erdei iskola, a szabad játék, a mese és az élővilág. A könyvet itt rendelheti elő kedvezménnyel.