A pszichológiai biztonság során létrejön egy olyan kapcsolati minőség, amely lehetővé teszi, hogy őszintén kérdezzünk, akár kétségeket is megfogalmazhassunk. Elősegíti azt a közeget, ahol bátor ötleteket is felvethetünk, kísérletezhetünk anélkül, hogy attól félnénk, negatív következménye lesz a hibáinknak. Egymástól tanulhatunk, és együtt – egyénekként, csapatként vagy szervezetként – fejlődhetünk. Kutatások sora bizonyítja, hogy azokon a munkahelyeken, ahol erősödik a pszichológiai biztonság, motiváltabbak lesznek a csapattagok, hatékonyabbá válik a munka és javul az eredmény.
Ugyanakkor az is magyarázza az érdeklődést a téma iránt, hogy alapvetően másképp szocializálódtunk: a konzervatív nevelés, a frontális oktatás, a hierarchikus szervezet csak egyféle nézőpontot érvényesít.
Az okos vezető azonban érzi, hogy közép-európai világunkban sok régi rutin, mélyen beégett felfogások és viselkedési minták gátolják annak a kapcsolati minőségnek a kialakulását, amely egyszerre teremt pozitív energiát, valamint feszes és fegyelmezett együttműködést.
Komoly kihívás a vezetők számára egy olyan környezetben átlépni a rögzült mintákon, ahol mást jelent a „normális vezetői viselkedés”. Márpedig a pszichológiai biztonság megteremtéséhez pontosan ezekre a lépésekre van szükség.
Pszichológiai biztonság a gyakorlatban
Korábban rengeteg cikk és könyv született a pszichológiai biztonságról – egyre több magyarul is. Ugyanakkor mindegyik arról szól, hogy a vezetők milyen eszközöket, gyakorlatokat vezettek be, és mi működött a saját környezetükben.
Ezzel szemben a Pszichológiai biztonság a gyakorlatban abban segít, hogy miként indulhatunk el az utunkon. Hogyan erősíthetjük a pszichológiai biztonságot a környezetünkben. Hogyan neveljük a sárkányunkat – ahelyett, hogy irányításra és a kontrollra összpontosítanánk, az inklúzióra és teret adásra kell figyelnünk.
Vezetőkkel dolgozva nap mint nap látom, hogy még azok is, akik folyamatosan tanulnak, és elkötelezettek a munkatársaikért, gyakran elakadnak. Létre akarják hozni azt az energiát és munkakultúrát a csapataikban, amelyről a könyvek írnak, de valahogy mégsem sikerül, vagy csak részben. Csupán apró lépéseket képesek tenni, vagy szándékuktól eltérő útra kerülnek.
Vezetőfejlesztő szakértőként szerzett nemzetközi tapasztalatom azt mutatja, hogy még a zseniálisnak számító modelleket sem lehet azonnal és a környezetnek megfelelő változtatások nélkül bevezetni. Ez még akkor sem sikerült, ha egy másik környezetben magam dolgoztam az előző gyakorlaton.
Nehezebb az adaptáció, ha valaki felületesen ismeri a gyakorlatot. Sokszor azért fullad kudarcba egy-egy inspiráló megoldás bevezetése, mert a könyvek és a cikkek csupán az eseteket és megoldásokat írják le, nem pedig a gyakorlati alkalmazásukat. Hiányzik annak ismertetése, a vezetők miért és hogyan tudtak úgy gondolkodni, hogy sikeres megoldásokat találjanak.
A cél, hogy a megfelelő eszköz, gyakorlat és módszer logikáját alkalmazzuk és az adott kontextusra szabjuk. Ez esetünkben azt jelenti, hogy az eszközök és rutinok átvétele előtt, vezetőként a munkát magunkkal – a saját vezetői viselkedésünkkel és az azt irányító sokszor nem is tudatos kulturális mintáinkkal – szükséges kezdeni. Abból kell átlépni a megcélzott módszert tápláló gondolkodásmódba, tartásba és viselkedésbe.
A Pszichológiai biztonság a gyakorlatban segít végiggondolni elakadásainkat. Rávilágít arra, mi van a neveltetésünkben, kultúránkban, reflexeinkben, ami akadályozhatja, hogy másoknak teret adjunk. Mi gátolhat minket abban, hogy a szándékunkat megmutassuk és átadjuk, hogy segítsünk a csapatnak, avagy modern vezetőként képesek legyünk egy olyan teret tartani, ahol mindenki a legjobbját nyújtja.

A Pszichológiai biztonság a gyakorlatban útitárs valamennyi, erősebb csapatot építő vezetőnek. Mindenki találhat benne nemcsak megfontolni való, inspiráló gondolatot, hanem a következő lépést elősegítő, konkrét tanácsot és eszközt is, egyúttal az akadályaink megértésében és leküzdésében is támogató sorokat kaphat. Ráadásul ez könyv egy amerikai és egy európai szerző közös munkája; úgy írták meg, hogy mindkét kultúrára – így nálunk is – jól használható legyen.
Az is bizonyítja, mennyire hiányzik egy ilyen gyakorlati útitárs a vezetőknek, hogy maga Amy Edmondson menedzsmentszakértő (a Pszichológiai biztonság a munkahelyen című könyv szerzője) is kiad egy kézikönyvet a témában. Nem elég ugyanis eseteket és komoly kutatásokkal kísért munkát közreadni, abban is támogatni kell a munkáltatókat, hogy felfogásukban és viselkedéseikben is változtatni tudjanak egy emberséges vezetéséért.
A pszichológiai biztonság egy közép-európai régióban megszokottól eltérő, másfajta kapcsolati kultúrát jelent. Hasznos lehet nemcsak vezetőknek, hanem szülőknek, tanároknak, valamennyi társas lénynek. Segíthet abban, hogy megtanuljunk nyitottabban kommunikálni, másoknak teret adni, összekapcsolódni és együttműködni. Különösen az oktatásban van szükség rá, hogy érdeklődő és kritikusan gondolkodó felnőtteket, konstruktívan vitázni tudó és aktív állampolgárokat nevelhessünk. Ez ugyanis nagymértékben meghatározza, milyen világban fogunk élni.
A fenti cikk Dr. Pallai Katalin vezetőképző és tanácsadó írása. A Pszichológiai biztonság a gyakorlatban című könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.