Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) kapott 150 millió forintos támogatásból a templom főhajója feletti tetőrész cserépborítását cserélik, a tetőzet szigetelését végzik el, valamint a két torony külső rekonstrukciója valósulhat meg. Hozzátette: évek óta gondot okozott, hogy a tetőszigetelés hiánya miatt télen a porhó bejutott a templom belsejébe.
Varga Dezső, a Szombathelyi Egyházmegye projektirodájának vezetője közölte: a mostani munka döntő többségét a XIII. századi szobordíszek, épületszobrászati díszítő elemek, kockadíszek, úgynevezett "kváderek" konzerválása, restaurálása, illetve a Schulek Frigyes tervei alapján elvégzett XIX. századbeli pótlások, kockadíszek helyreállítása teszi majd ki.
Elmondta azt is, hogy a kivitelezésre közbeszerzési pályázat alapján Rendeszánsz Ztr. kapott megbízást. A munkálatokat szerették volna már áprilisban elvégezni, ám azok megindítását az időjárás késleltette. Szerződés szerint a restaurálási munkákat is magában foglaló felújításnak május végéig kell befejeződnie.
A Szombathelyi Egyházmegye márciusban pályázatot adott be a jáki templom felújításának folytatására, erről azonban még nem született döntés - közölte Varga Dezső, aki szerint a templom teljes rekonstrukciója csak több lépésben, évek alatt valósulhat meg, hiszen az a becslések szerint 1 milliárd forintba kerülne.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.