Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Véget érhet a Sió Plaza hányattatása, az üzletközpont többszöri halasztás után júniusban megnyílhat.
Pont kerülhet a Balaton menti települések legnagyobb üzletközpontjának ügyére. Idén júniusban ugyanis tényleg megnyílhat a plaza a tó fővárosának központjában. A hvg.hu úgy értesült, hogy az ismert külföldi divatmárkák közül a H&M is nagyobb területet (két szinten 1000 m2-t) kötött le, de lesz a központban Drogerie Mart, Deichman és Alexandra könyváruház is. A 10 ezer négyzetméteres plaza bérbeadója a GVA Robertson nemzetközi ingatlan ügynökség.
A Sió Plazát még a Sió Invest kezdte, de az Erste Ingatlan kft. fejezte be, vagyis átkerült a finanszírozó bankcsoport ingatlanos cégéhez a projekt, mert az előd nyilvánvalóan nem tudta tovább vinni. A helyi sajtó szerint már tavaly nyáron szerették volna megnyitni, majd őszt emlegettek, végül valószínűleg úgy határoztak, hogy az egyébként is holtszezonnak számító év elejét megvárják és utána döntenek a végleges időpontról. Az is elképzelhető, hogy az általános kereslet visszaesés mellett sokáig tartott meggyőzni a H&M-et arról, hogy érdemes megjelenni ezen a településen is.
A divatmárkák mellett, kéttermes 3D mozi, éttermek és kávézó várja majd az érdeklődőket. Az üzletközpont segíthet abban, hogy a város ne csak nyáron legyen a figyelem középpontjában. Azt egyelőre nem tudni, miként hat majd a plaza megjelenése a környék kisebb üzleteire. A tapasztalatok szerint egyeseket kiemelhet, de soknak megnehezítheti az életét, mint ahogy több hasonló üzletközpontnál is történt már, például Budapesten.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.