Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Letették a kecskeméti Sheraton hotel alapkövét. Megszereztük a kémfotókat.
Csütörtökön letették az alapkövet, ezzel hivatalosan is elkezdődött Magyarország egyik legmodernebb business hotelének és konferenciaközpontjának a megvalósítása. A 2,5 milliárd forintba kerülő komplexumot a KÉSZ építheti fel, az átadás várhatóan 2013-ban lesz.
Az amerikai Starwood szállodalánc egy négycsillagos szállodát és egy közepes méretű konferencia és wellness központot alakít ki. Ezzel vélhetően főleg a Mercedes gyárhoz érkező üzletembereket szolgálják ki. Ezen kívül regionális rendezvényeknek is helyet adhatnak majd. A KÉSZ Csoport építette fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét, valamint többek között a Mercedes kecskeméti gyárának fontosabb épületeit.
A 27 országban hozzávetőlegesen 160 tagot számláló Four Points by Sheraton a Starwood Hotels & Resorts Worldwide Inc. szállodalánc olyan specializált hotelmárkája, amely kifejezetten business szállodákat foglal magába. A kecskeméti létesítménynél is ezt tartották szem előtt, hiszen az irodaházból kialakított négycsillagos, négyszintes hotelben 129 szoba és 7 lakosztály lesz.
A komplexum részeként fog üzemelni az 1400 négyzetméteres konferenciaközpont, amelynek fő konferenciaterme 400 négyzetméter alapterületű. A 480 férőhelyes konferenciaközpont a plenáris terem mellett hat kisebb szekciótermet, egyéb kiszolgáló helyiségeket foglal magában, a szállodán belül pedig bárt, éttermet és fitnesz központot alakítanak ki.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.