szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

414 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás júliusban, ezzel az ágazat legsötétebb negyedévét produkálva.

Az Opten ügyvezető igazgatója szerint stabilan növekszik a felszámolások mértéke, ebben még egy fél évig nem várható fordulat. Az Tóth Tamás ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az ágazat új szerződéseinek állománya 14 százalékkal meghaladja az előző évit, de a növekedést kizárólag mezőgazdasági, ipari és kommunális építkezések generálják, ahol tipikusan generálkivitelezők kezében összpontosul a munka, így idő kell ahhoz, hogy a megrendelések növekedése elérje a kisebb vállalkozásokat is.

Végelszámolási eljárás viszont 209 építőipari vállalkozással szemben indult idén júliusban. Ez a tavalyi év júliusához képest több mint 30 százalékos csökkenést jelent. Az Opten igazgatója szerint a nemzetgazdaságban hasonlatos jelenségek zajlanak ebben az ágazatban is. „A március–májusi 500-600 darabos havi csúcsokhoz képest júniusban és júliusban ugrásszerű csökkenés következett be ebben az eljárásformában. Ez azonban nem jelent érdemi javulást” – mondja az igazgató. A képet az torzítja, hogy a jogszabályok változása miatt a hatóságok által a korábban előszeretettel alkalmazott kényszer-végelszámolás intézményét a kényszertörlés váltotta fel.

A tavaly év végi, idei év eleji cégalapítási hullám áprilisban mérséklődött és meg is állt ezen a szinten. Az elmúlt négy hónapban 230-240 céget jegyeztek be a hatóságok havonta.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!