EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Nem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén, hogy a Római-partot lakóövezetté sorolják és újabb lakóépületek épüljenek a gát megépítése után.
A képviselők az üdülőövezet fenntartása mellett foglaltak állást, a parton a szabadidős és sport tevékenységeket, a vendéglátást és az idegenforgalmat erősítik tovább.
A dokumentum leszögezi, hogy "a 2014-re ígért mobil gát nem jelentheti a partszakaszon történő lakóépületek felépítésének bátorítását", nem támogatja a terület átminősítését és nem változtat az üdülőingatlanokkal összefüggésben kialakított helyi adóztatási gyakorlaton.
Az állásfoglalás szerint a mintegy 3,1 kilométer hosszú védmű nem a megemelt földterületre épült lakóparki ingatlanokat védi, sokkal inkább azokra van tekintettel, akik még a múlt század elején szereztek jogszerűen lakhatási engedélyt.
A közlemény ismertette, hogy a fővédvonal kiegészítéseként megépíteni tervezett nyári, időszakos mobilgát egyrészt a Nánási út-Királyok útja vonalában húzódó fővédvonal megerősítését, és így a csillaghegyi lakosság és a Pók utcai lakótelep fokozott árvízvédelmét biztosíthatja, másrészt a Római-parton a sport, turisztikai és rekreációs célú jövőbeni fejlesztések védelmét.
Az önkormányzat jelezte: mindezek figyelembevétele mellett támogatja a Fővárosi Közgyűlés Római-partot érintő és fejlesztési döntéseit. Emellett arra kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy a mobilgát megépítése esetén érvényesítsék az ingatlanok értékének növekményét.
Az árvízvédelmi mű tervezéséről szóló szerződést augusztus végén írta alá a főváros és a tervező cég. A beruházás előreláthatólag 2014 második felében készül el.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.