Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Idén augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az épületek építése tizedével csökkent, az egyéb építményeké kismértékben emelkedett.
Augusztusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 5,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 5,3 százalékkal kisebb volt. Az év első nyolc hónapjában a termelés összesen 7,0 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához
képest.
A két építményfőcsoport közül az épületek építésének hosszú ideje tartó visszaesése augusztusban is folytatódott, 10,8 százalékkal elmaradva az előző évitől. Az egyéb építmények építése viszont kismértékben, 1,0 százalékkal nőtt, ami a speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 4,6, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal csökkent az előző havihoz képest.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 7,3 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények ágazat termelése 10,3, százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 1,2 százalékkal kisebb volt, mint 2011 azonos időszakában.
A 2012 augusztusában kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene egyötödével csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7 százalékkal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető. Az építőipari vállalkozások 2012. augusztus végi szerződésállományának volumene 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport adata ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 16,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal magasabb volt, mint 2011. augusztus
végén.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.