Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Athén eladja Korfu egy részét az amerikai NCH Capital befektető cégnek, 23 millió eurót kasszíroznak a görögök a dobra vert 50 hektárért.
A görög állam privatizációs alapja elfogadta a New York-i székhelyű NCH Capital 23 millió eurós ajánlatát, így a befektető cég mintegy 0,5 millió négyzetméteres, vagyis egy 50 hektáros fejlesztési területet szerzett Korfu szigetének észak-keleti partjánál – írja a Portfolio.hu a PropertyEU alapján. Az amerikaiak így 99 éves koncesszióhoz jutottak, amelynek keretében 75 milliós fejlesztést is végrehajthatnak.
Ez az első sikeres tranzakció, melyben egy jelentős méretű, az állam tulajdonában lévő, területet valóban értékesítettek. A mostani megegyezés is a része annak a nagyívű privatizációs programnak, melynek célja a hiteleik visszafizetése. Az ügylet alátámasztja Antonis Samaras görög kormányfőnek a Le Monde francia napilap számára tett kijelentését, miszerint "Görögország készen áll arra, hogy a piacra dobjon néhány lakatlan szigetet".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.