Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Fővárosi Önkormányzat szerint a CET-beruházás ügyében a bankgaranciáról folyó perben kiderülhet, hogy Budapest korábbi vezetése egy offshore-cég adósságáért vállalt felelősséget.
A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága a Népszabadság pénteki számában megjelent cikkre reagálva közölte ezt az MTI-vel. A napilap beszámolója szerint a főváros benyújtotta fellebbezését a CET-ügyben a Pécsi Törvényszéken múlt héten született ítélettel kapcsolatosan.
A lap ismertetése szerint az MKB Bank 2012 elején fogta perbe a fővárosi önkormányzatot, a budapesti CET-beruházás kapcsán szóban forgó 28,4 millió eurós – mintegy 7,5 milliárd forintos – hitel és kamatok visszafizetését kérve. A Pécsi Törvényszék múlt heti közbenső ítéletében kimondta: az MKB és a főváros között létrejött megállapodás érvényes, azaz a szolgáltatási szerződés felmondása esetén az önkormányzat köteles megfizetni a fennálló adósságot.
A Főpolgármesteri Hivatal közleményében azt írta, a fellebbezés alatt álló per oka, hogy az előző városvezetés idején az illetékes vezetők egy háromoldalú megállapodást kötöttek. Ennek lényege, hogy Budapest a CET-beruházás lebonyolításával egy offshore-céget bízott meg, amely hitelt vett fel a banktól, a főváros vezetői pedig vállalták, hogy a város kifizeti a cég adósságát, ha az tönkremegy, kiszáll vagy bármi okból kiválik a rendszerből.
Hozzátették: a szerződést a cég mondta fel, ezért kellene most a városnak fizetnie. Ha a másodfok is Budapest ellen dönt, akkor kiderül, hogy a főváros korábbi vezetése egy idegen offshore-cég adósságáért vállalt garanciát – olvasható a közleményben.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.