Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Látványos bemutatóval nyitotta meg kapuit csütörtökön a hadigépkiállítást, történelmi játszóteret és török ostromtábort is magában foglaló látogatóközpont a sümegi vár tövében.
Az ünnepélyes átadón Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy a vár jó kezekbe került a Papp-családnál, folyamatosan fejlődik, a vállalkozás immár Sümeg legnagyobb munkáltatója és adófizetője. Hozzátette, hogy ez a térségre is kedvező hatással van.
Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere felidézte: a vár pusztulása a Rákóczi-szabadságharc után kezdődött, amikor az osztrákok felrobbantották az építményt. A következő századokban Csipkerózsika-álmát aludta a vár, majd az 1980-as évek elején a Veszprém megyei idegenforgalmi hivatal kezdte újjáépíteni, amelyet a Papp-család vett át. Tavaly fejeződött be az önkormányzat által elnyert európai uniós pályázat: 822 millió forintot fordítottak a vár megújítására – tette hozzá.
A polgármester köszönetet mondott a működtető Papp-családnak, amiért a vár környékét és a kapcsolódó szolgáltatásokat folyamatosan fejlesztik.
A csaknem százmilliós projektet idősebb és ifjabb Papp Imre mutatta be: a sümegi Kapitány-Holding Kft. a sümegi vár tövében hadigépkiállítást hozott létre, történelmi játszóteret, török ostromtábort és egy ajándéküzletet magában foglaló látogatóközpontot építettek; a 92 millió forintos beruházáshoz 46 millió forintot nyertek pályázati úton.
Csütörtökön bemutatták a 15. századi gépeket, amelyekkel egykor a középkori várakat ostromolták. Felépítettek három különböző fajtájú kőhajító gépet, egy ostromtornyot – amellyel a támadók a várfalra jutottak –, a tűzfegyverek közül is nyolc különböző méretű ágyúcsövet tüzérségi állásokban helyeztek el, valamint egy dárdavetőt is elkészítettek. Minden eszköz működőképes, így alkalmanként bemutatók is várják a vendégeket, iskolás csoportokat.
A támadó török ostromtáborban berendezett török vezérsátrat, tiszti sátrat és katonai sátrakat mutatnak be, ismertetve a török hódoltság korát. A történelmi játszópark 4-12 éves gyermekek számára biztosítja a szabadidő eltöltését uniós előírásoknak megfelelő korhű játékokon, mászókákon.
Ifjabb Papp Imre az MTI-nek elmondta: a következő fejlesztésük az, hogy 2014-től a látogatóknak korabeli ruhát kell ölteniük. Választhatnak, hogy barátnak, úrnőnek, várkapitánynak vagy szolgának öltöznek-e be, ezzel valóban középkori hangulatot idéz majd a vár.
A vár 24 éve került a Papp-család kezelésbe; ifjabb Papp Imre szerint a romos, koszos várat először takarítani kellett és megszüntetni az omlásveszélyt. Helyiségről helyiségre haladva hozták rendbe a vár belsejét, majd programokat szerveztek, később saját lovardát hoztak létre, ma már a cég alkalmazottai saját lovagi tornát mutatnak be nyáron szabadtéren, télen fedett, föld alatti csarnokban és további vendéglátóegységeket, 160 szobás, négycsillagos wellness- és konferenciaközpontot, kiállítótereket – amelyekben százéves hintókat és régi fegyvereket mutatnak be – hoztak létre.
Idősebb Papp Imre a megnyitó ünnepségen elmondta, hogy várnagyi ragját fiának adja át, ő pedig a régi hadigépekkel foglalkozik tovább. Szeretné megdönteni például a kőhajítógépes dobás Guinness-rekordját, amelyet most az amerikaiak tartanak 170 méterrel.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.