Ahogy arról korábban beszámoltunk, egymilliárd forintból újul meg a Rudas Gyógyfürdő déli szárnya, a beruházás teljes forrását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. állja.
A Fővárosi Közgyűlés szeptember 26-i ülésén az alábbi tervet tárgyalták, az Urbanista blog szerint pedig ezt is fogadták el.

A déli épületrész a fürdő része lesz, felújítják a volt palackozóüzemet, a nappali kórház helyén váltókabinos szekrényes öltözőt alakítanak ki, átjáróhíd épül az előcsarnok felett és szaunákat is létesítenek.
A munka várhatóan október 21-én indul a déli szárnynál, s 2014. augusztus 30-ig kell elkészülnie.