Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jövő hónapban indul a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik helyszínének, az új győri uszodának az építése.
Domanyik Eszter, a városháza sajtófőnöke elmondta: november 5-én teszik le a létesítmény alapkövét, s napokkal később már indul is a 3,2 milliárd forintos beruházás, amely a tervek szerint 2014 őszére fejeződik be. Hozzátette: a leendő sportkomplexum területén már megkezdődtek az előkészítő munkák.
Az ütemterv szerint áprilisban zárul a szerkezetépítés, utána pedig a szakipari munkák következnek. Az átadás-átvétel időpontjaként jövő augusztus 8-ában állapodtak meg a Switelsky Magyarország Kft. által vezetett S-F GYŐR Uszoda 2013 Konzorciummal - tette hozzá.
Mint arról a sajtófőnök korábban beszámolt, a nemzetközi színvonalú sportrendezvények, versenyek megrendezésére is alkalmas fedett uszoda 800 fix és 400 mobil ülőhelyet foglal majd magába. A létesítményben egy 50x25 méteres, 2,2 méter mély verseny- és egy 16,6x10 méteres, 90 centiméter mély tanmedence kap helyet. Ehhez csatlakozik egy külső, 2 méter mély, 33,3x25 méteres úszómedence. Ez utóbbi igény szerint átmenetileg lefedhető és a főépülettel zártan összeköthető. E kapcsolatot a beruházás második ütemében alakítják ki.
Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt győri polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke januárban arról beszélt, hogy ebben az évben már gőzerővel zajlanak a 2017-es győri EYOF előkészületei. Akkor úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá.
Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése. A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is. Megfogalmazása szerint végül egy olyan sportkomplexum jön létre 2017-re, amely a nemzetközi igények kielégítése mellett a győriek érdekeit szolgálja, de egyben olimpiai központként is funkcionál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna - tette hozzá.
A polgármester elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.
Borkai Zsolt jelezte, uniós forrásokból fejlesztenék az egyetemi kollégiumot, amelyben a négyezer versenyzőt és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni. A 14 és 18 év közötti korosztály világeseménye a tervek szerint 2017. július 22. és 29. között lesz Győrben, várhatóan 3000 részvételével.
Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.