Újra kellett éleszteni egy nőt egy budapesti uszodában
A nő úszás közben lett rosszul, a gyors beavatkozásnak köszönheti az életét.
A nő úszás közben lett rosszul, a gyors beavatkozásnak köszönheti az életét.
Kénsavat és hypót öntöttek össze és ettől mérgező anyag került a levegőbe.
A gyanúsítottat már be is idézték a rendőrségre.
A főpolgármester a dunai uszodák ötletét is támogatja.
A fenntartó önkormányzati cég vezetője azonnal kirúgta.
Az ott sportoló gyerekek vették észre az eszközt.
Nem tehető kötelezővé a bikinifelső viselése, mindenki számára engedélyezett a félmeztelen úszás és a napozás Amszterdam uszodáinak medencéiben és a csatornákban, valamint mindenütt, ahol az úszás és a fürdés megengedett.
A Tocorón börtön évek óta Venezuela egyik legerősebb bandájának, a Tren de Aragua-nak a központja volt.
Spórolni akar a tankerület. Ha sikerül megoldani, talán a város másik végébe járhatnak majd a gyerekek.
A tűzoltók mintegy hét órán át dolgoztak a veszélyes lemezek eltávolításán.
Az úszómester szeme sem lehet ott mindenütt, de már neki is segít a mesterséges intelligencia.
A nemek közti egyenlőség jegyében döntöttek úgy, hogy megváltoztatják az uszodák házirendjét.
A hatóságok szerint diszkriminatív arra kötelezni a nőket, hogy takarják el a mellüket.
A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
Vajon mennyire azon múlik a támogatások odaítélése, hogy az adott üzemeltető mennyire fekszik jól a kormánynál?
A 18 éven felüliek mindössze ötöde mondható jó úszónak, miközben az ENSZ-adatok szerint a vízbe fulladás a balesetek 7 százalékát teszi ki világszerte.
Azt, hogy melyik létesítményekről van szó, még nem közölték.
Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere ismertette az állami támogatás részleteit, háláját kifejezve azon kormánypárti politikusoknak, akik nélkül a város nem kaphatta volna meg a pénzt.
A rezsiárak növekedése miatt sok helyen döntöttek az uszodák bezárása mellett. Az úszásoktatás és az edzések megmentése érdekében a sportért felelős államtitkárság nyújt vissza nem fizetendő támogatást egyes létesítményeknek.
Az nem világos, hogy mi alapján ítélték oda a támogatást.