Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kilencvenkilenc évre állami vagyonkezelésbe kerülnek a városligeti ingatlanok az Országgyűlés keddi döntésével. Az előterjesztők szerint erre a tervezett fejlesztések hatékony megvalósítása érdekében van szükség.
A fideszes Papcsák Ferenc zuglói polgármester, valamint frakciótársai, Vas Imre és Lipők Sándor törvényjavaslatát kormánypárti szavazatokkal fogadta el a parlament.
A jogszabály értelmében a Városligetben lévő ingatlanok - a Műcsarnok, a Széchenyi fürdő, a műjégpálya és a műszaki építmények kivételével - 99 évre ingyenesen a száz százalékban állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vagyonkezelésébe kerülnek. Az egyéb vagyonkezelői jogok, továbbá a főváros forgalomszervezési és hulladékgazdálkodási feladatai változatlanok maradnak.
A vagyonkezelő által létrehozott épületek az állam százszázalékos tulajdonába kerülnek, e beruházások közérdekű célú fejlesztésnek, az épületek pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülnek majd.
A jogszabályban kimondták, hogy a városligeti építési beruházások befejezése után a zöldfelületek aránya nem lehet kevesebb az idén december 31-ei állapotnál.
A törvény azt is tartalmazza, hogy a Városligetben kulturális, közösségi szórakoztató, oktatási-nevelési, sport- és szabadidős célú, hitéleti, turisztikai, vendéglátó, kiskereskedelmi, közlekedési és biztonsági épületeket lehet emelni, valamint parkolót és kerékpártárolót lehet kialakítani.
A fővárosi önkormányzatnak 2014. június 30-ig városligeti építési szabályzatot kell megállapítania. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A Városligetben a jövőben kiemelt állami beruházásokat valósítanak meg, köztük a múzeumi negyedet. Az előterjesztők javaslatuk indoklásában azt írták, hogy a Városligetnek és intézményeinek méltó megőrzése, megújítása és a liget történeti hagyományaihoz illeszkedő fejlesztése kiemelt nemzeti cél és állami feladat.
Az ellenzék kritizálta a törvényjavaslatot. A szocialisták az indítvány visszavonására szólították fel Papcsák Ferencet, mert szerintük a Fidesz el akarja rabolni a budapestiektől legnagyobb közparkjukat, a Jobbik pedig kifogásolta, hogy a Regnum Marianum templom helyreállítása nem szerepel a tervekben.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.