Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyílt közbeszerzésen keres kivitelezőt a Lánchíd utca felújításának második ütemére, a becsült ár nettó 908 millió forint - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Lánchíd utca az Ybl Miklós tér és a Clark Ádám tér között húzódik, a Várbazár előtt.
A feladat keretében közel 20 ezer négyzetméter aszfalt burkolatot kell elbontani, majd lerakni vágott bazaltból 6 ezer, nagykocka bazaltból pedig közel 7 ezer négyzetméter burkolatot. A kerékpárút felülete 2230 négyzetméter, de szerepel a feladatok között egy villamos megálló létesítése is. A projektet az EU a Közop keretből támogatja. A munka március elsején indul, és az év végére kell befejezni azt.
Ajánlatot az a társaság tehet, amelynek az elmúlt három lezárt üzleti évben, az átlagos éves nettó árbevétele elérte a 750 millió forintot. Ezen belül a közterület rendezéshez kapcsolódó építési munkák kivitelezéséből származó árbevételnek el kellett érnie az évi 500 millió forintot. Az ajánlattételi határidő február 20., a legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.