Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megállíthatatlanul nő a városi népesség létszáma, s az urbanizáció káros hatásait sokan a magánvárosok építésével csökkentenék – írja az e heti HVG.
A magánvárosok – ahol a több százezres településeket üzemeltető cégek a nyereségért vágnak bele a tevékenységbe – ugyanis sokak szerint azért lehetnek eredményesebbek és tisztábbak, mint a hagyományosak, mert a magánvállalatok érdekeltek a hatékony megoldások elterjesztésében és csak akkor lehetnek tartósan nyereségesek, ha az ott élők elégedettek a körülményekkel. Az eddigi tapasztalatok nem egyértelműek: az indiai Lavasában túlzottan korlátozzák a tulajdonosok az ingatlanhasználók jogait, és akadnak olyan városok is, ahol a településen keletkezett szemetet és szennyvizet szabálytalanul szórják szét a városon túli szegényebb környékeken.
Ugyancsak kezdenek ismét divatba jönni a más profilú cégek által épített vállalati városok is, legutóbb Mark Zuckerberg Facebook-alapító jelentette be egy tízezres város megalapítását alkalmazottai számára.
Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.