Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megújult a sétaösvény és a játszóterek, mosdókat, padokat, ivókutakat helyeztek ki a Normafán.
Átadták a felújított Jánoshegyi utat és a nyomvonalán kialakított rekortán futópályát a Normafánál csütörtökön. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere elmondta: a tavaly májusi népszavazás után egy nagyon jó, kompromisszumos program állt össze, amelynek részeként megújult a sétaösvény és a játszóterek, mosdókat, padokat, ivókutakat helyeztek ki. A közel 400 hektáros területnek már van gazdája, minden nap karban tartják - tette hozzá.
A kerület vezetője kiemelte: a kormány további programok támogatásáról is döntött, például arról, hogy a fogaskerekű vasút Széll Kálmán tér és a Normafa felé meghosszabbítása miatt meg tudjanak szerezni egyes magánterületeket. A beruházás 20 milliárd forintból valósulhat meg.
Pokorni Zoltán célként jelölte meg azt is, hogy ne csak a gerincet fejlesszék, hanem a Harangvölgy, Zugliget és Budakeszi felé is terjeszkedjenek. Kifejtette: terveik között szerepel a 30 éve lakatlan Fácános területének helyreállítása és egy természetvédelmi oktatóközpont kialakítása, az egykori Lóvasút végállomását pedig jövő nyárra újítanák fel.
Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a kormánynak szükséges van olyan partnerekre, önkormányzatokra, amelyek felismerik a sport jelentőségét. Szavai szerint a kültéri sportparkok, futópályák létrehozására rendelkezésre álló pályázati forrás az idei 1,5 milliárdról jövőre 5,5 milliárd forintra nő. Mindez javítja majd a népegészségügyi mutatókat és hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom egésze minél sportosabb és egészségesebb legyen - értékelt.
Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy eddig csak a Margitszigeten volt lehetőség ilyen körülmények között futni, s most a Normafa is fellegvára lehet a szabadidő sportolóknak. Üdvözölte, hogy az önkormányzat szakmai- és sportszervezetekkel egyeztetve alakította ki a pályát és minőségi megoldásokat választott.
Váczi János, a Hegyvidék alpolgármestere elmondta, hogy 1750 méteres pályát alakítottak ki a Natura 2000-es területen, s ez csatlakozik a Libegő felső szakaszát a kilátóval összekötő szakaszhoz. Emellett újraaszfaltozták a rossz állapotban lévő Jánoshegyi utat, amit kerékpárosok, gördeszkások vehetnek birtokba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”