A pályaudvaron két éve is ilyen felfordulás volt már, sőt, az utasok szerint annál is régebbi a káosz. Az épületet annak idején elkezdték felújítani, de abbahagyták. Az utasok azóta egy ráccsal elzárt, szűk részen kénytelenek szorongani, ahol mindössze öt ülőhely van.
Az RTL Híradó legutóbb januárban forgatott a helyszínen, akkor is ugyanilyen állapotban volt az állomás: akinek jutott hely, bent maradt, a többiek kint, a hidegben ácsorogtak. Nyáron sem egyszerűbb a helyzet, akkor meg a kánikulában kell így a vonatra várni.
Aki nem tud az állomás automatájából jegyet venni, kénytelen jó sokat gyalogolni, mert a pénztárat még a felújítás kezdetekor áthelyezték a pályaudvar másik részére – most így az utcán lehet jegyet venni.
A mobil WC az udvar eldugott, gazos részén, a sufni mellett van. Egyetlen egy illemhelyet használhatnak közösen a férfiak és nők, ráadásul az is rozsdás, koszos és büdös. Annyi fejlesztés történt, hogy a WC-ben felszereltek egy hősugárzót. Sőt, ez a hősugárzó még működik is, legalább is beindult, amikor bekapcsolta az RTL Híradó riportere, de magát a helyiséget időbe telik felfűteni.
A MÁV-nál korábban azt ígérték, hogy tavaly év végére befejezik a felújítást és elkészül a váróterem. Most az RTL Híradó kérdésére azt válaszolták: három éve elkezdték ugyan a felújítást, de a kivitelező szakszerűtlen munkát végzett, új szerződést kötnek, így tervek szerint jövő nyárra készül el az épület.