Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vidéken és Budán nő a befektetési céllal lakást vásárlók aránya, Pesten viszont inkább saját célra vesznek ingatlant.
Míg Budán rekordszintre emelkedett a lakásbefektetések aránya a teljes eladáshoz képest februárban, addig a pesti kerületek nagy részében csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya - közölte a Duna House.
Az elemzés szerint januárig hasonló tendencia figyelhető meg az egész országban a befektetések arányának változásában. Az alacsonyabb vidéki értékeket (38-42 százalék) addig még ellensúlyozta a budapesti magasabb arány (40-48 százalék), de a változások mértéke és iránya megegyezett. Ezután azonban a budapesti értékek csökkenésnek indultak, ellentétben vidéken stagnált, majd újra emelkedett a befektetési arány.
Márciusban vidéken akár jelentős növekedés is bekövetkezhet a befektetési célú vásárlásokban, míg Budapesten tovább csökkenhet a befektetők részesedése az ingatlanpiacon. A Duna House elemzése szerint nem annyira a befektetők száma csökkent, hanem a saját célra vásárlóké nőtt.
A főváros egyes részei között jelentős eltérések adódnak az elemzés szerint. Különösen igaz ez a Belvárosra, Terézvárosra és Erzsébetvárosra, ahol februárra 9 százalékos csökkenés következett be, és egyelőre a március további csökkenést mutat. Kiemelkedő a VI. kerületben tapasztalt 30 százalékos csökkenés, melyet az V. kerület növekvő, szinte 100 százalékos értékei ellensúlyoznak. A nagy visszaesés ellenére is közel 70 százalékos a befektetési vásárlások aránya a VI. kerületben, az egész országban a pesti belvárosban a legmagasabb az ilyen céllal ingatlant vásárlók aránya.
Angyalföldön a visszaesés mértéke hasonlít a VI. kerületi zuhanásra. A március első felében mért értékek azonban mindkét kerületben újabb növekedésre utalnak, a XIII. kerületben jelenleg 40 százalékos arány mérhető. A főváros pesti oldalán a Józsefvárosban, Ferencvárosban és Zuglóban nőtt a befektetések aránya 2017. első negyedévében.
Az belső, sokak által kedvelt területeken az árak már olyan magasak, hogy a befektetők számára kisebb haszon érhető csak el. Számukra a befektetések új helyszínévé a belvárost övező kerületek válhatnak, mint például a IX. vagy a XIV. kerület. A Duna House azonban inkább a magáncélú vásárlások erősödését tapasztalja a piacon, ami arra enged következtetni, hogy a piaci várakozások szerint további drágulásra számítanak a vásárlók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.