Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem kell engedélyt kérni a lakások építésére, ha nem eladásra szánják – döntöttek a parlamentben.
Engedély nélkül is épülhet akármekkora lakás, ha a tulajdonos lakhatására szánják, nem eladásra – a parlamenti többség elfogadta Lázár János erről szóló törvényjavaslatát. Tavaly óta a 300 négyzetméternél kisebb lakásokra, nem eladási célnál már elég volt az egyszerű bejelentés, most azonban eltörölték a mérethatárt is.
A változó szabályok csak az új törvény néhány hónap múlva várható hatálybalépése után induló ügyekre lesznek érvényesek. Vagyis már folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat az eddigi rendelkezések szerint kell lefolytatni.
Az nem változik, hogy a bejelentést az építkezés tervezett megkezdése előtt tizenöt nappal kell megtenni, mellékelve a kivitelezési dokumentációt, és a tervezői művezetéssel kötelező építész tervezőt megbízni. Az egyszerű bejelentés alapján elkezdett munkálatokat tíz éven belül be kell fejezni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.