Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Már nem kell engedély a 300 négyzetméternél nagyobb családi házak építéséhez, akkorára bővítéséhez.
Az erről szóló törvénymódosítás csütörtökön lépett életbe a Magyar Közlöny tanúsága szerint. Mostantól tehát, ha egy 300 négyzetméter alapterületűnél nagyobb házat nem eladásra, hanem saját lakhatásra építenek vagy akkorára bővítenek, elég csupán bejelenteni. Korábban erre engedélyt is kellett kérni.
Februári benyújtásakor – ahogy azt megírtuk – a Lázár János jegyezte módosítást azzal indokolták, hogy "jelenleg egy 300 négyzetméter feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, nem végezhető bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt van. A lehetőség arra az esetre is nyitva áll, amikor egy lakást több tulajdonos – így jellemzően házastársak vagy egyéb rokonok – építtet, ha a feltételeknek mindannyian megfelelnek."
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.