Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A miniszterelnök megnyomta a nagy piros gombot Zalaegerszegen. Egy alapkőletételen a magyar kisebbrendűségi érzés egyik állandó megnyilvánulásának nevezte, hogy európai uniós támogatás nélkül nem is lenne gazdasági fejlődés Magyarországon.
Mi "magyar Magyarországot akarunk, a mi munkaerő-tartalékainkat akarjuk mozgósítani, nem akarunk bevándorlókat, migránsokat". A mi szemünk előtt egy teljesítményre, munkára, innovációra és hagyományos értékekre épülő európai jövő áll, meggyőződésünk, hogy egy ilyen Európában mi magyarunk helyt tudunk majd állni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Zalaegerszegen, egy járműipari tesztpálya alapkőtletételén. A 40 milliárd forintból megvalósuló tesztpálya a hagyományos és önvezető járművek tesztelésére is alkalmas lesz.
Orbán a magyar kisebbrendűségi érzés egyik állandó megnyilvánulásának nevezte, amikor azt lehet hallani, hogy európai uniós támogatás nélkül nem is lenne gazdasági fejlődés Magyarországon. A mi jövőképünk a hagyományos európai élet, ami a "munkára, az innovációra és a teljesítményre akarja építeni az európai jövőt", de a fejlődés mellett az értékek megőrzéséről is gondoskodni kell. Ki kell állni "a családok, a nemzeti közösségeink, az egyházi közösségeink, a gyermeknevelés hagyományos formái, a hagyományos családmodell mellett, amit össze lehet illeszteni azzal a hatalmas lendületű ipari fejlődéssel, amit nem tudunk elkerülni".
Orbán szerint "büszkének kell lennünk arra, hogy tudunk Mercedest, Audit és Suzukit gyártani, de azt szeretnénk, hogy legalább részben itt terveznék és fejlesztenék, de ha lehet, akkor teljes egészében itt is tesztelnék őket".
További mondatok Orbántól frissen Zalaegerszegről:
És még egy bónusz Vigh Lászlótól, a térség fideszes országgyűlési képviselőjétől: a tesztpályával a hazai ipar "Magyarország járműipari Szilícum-völgyét" teremtheti meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.