Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Múlt héten az Eurocentert adta el, most további ingatlanokat hirdet, összesen 22 milliárd forintért.
18 ingatlanát értékesíti az Atrium European Real Estate Csoport Magyarországon, illetve egyet a Cseh Köztársaságban, az ingatlanok összértéke eléri a 70 millió eurót (22 milliárd forint) – írta a Portfolio.
Az Atrium, mely a régió kiskereskedelmi piacának egyik legnagyobb szereplője, gyakorlatilag a teljes magyarországi portfólióját értékesíti.
Többségében kisebb élelmiszerüzleteket tulajdonol, vidéken főként Penny Marketek tartoznak hozzá (a teljes lista itt megtekinthető), illetve Kőbányán a Family Center. A két legnagyobb ingatlana az óbudai EuroCenter bevásárlóközpont, valamint a Késmárk utcai iroda és raktárépület, előbbit február elején a WING Zrt. vásárolta meg.
A befektetői csoportnak Magyarországon kívül Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Oroszországban és Szlovákiában is vannak ingatlanai.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.