Nem vicc: kápolna is lesz az épülő szegedi stadionban

Nem mindennapi stadion épül Szegeden.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem vicc: kápolna is lesz az épülő szegedi stadionban

Nem sokat kellett várni a választások után, hogy letegyék az első újonnan épülő stadion alapkövét. Az állami hírügynökség tudósításából kimaradt egy részlet, amit az Mfor vett észre: a létesítmény egy kápolnát is magában fog foglalni.

Ez még talán úgy is meglepő, ha tudjuk, az egész létesítményt a helyi katolikus egyházmegye építteti, a szeged-csanádi püspök maga tette le Csányi Sándor MLSZ-elnökkel együtt az alapkövet. A stadiont 9,4 milliárd forintért építi Garancsi István Market Zrt.-je, a befogadóképessége 8 ezer fő lesz.

Az pedig nem valószínű, hogy egyhamar szükség lesz olyan stadionra, ahova ennyien beférnek. A szegedi foci helyzete nem mindennapi. A városnak két csapata is van. Az egyik épp az NB II.-ben küzd a kiesés elkerüléséért, ezt maga a szeged-csanádi megyéspüspök alapította, az egyházmegye a tulajdonosa. A csapat évek óta nem játszott Szegeden, de még csak Csongrád megyébe is akkor jut el, amikor az ellenfél a megyén belüli: a hazai meccseit Gyulán rendezi. A másik szegedi klub, a SZEOL NB III.-as – ez a klub tavaly került meglepetésszerűen új tulajdonoshoz, az Átlátszó arról írt, hogy Habony Árpád üzleti partnereihez több szálon is kötődik a tulajdonosi kör. Sőt, még egy megye 1-es csapat is van a városban, amelyet az egyik korábbi csődveszélyes helyzetben alapítottak meg maguk a szurkolók.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.