Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Volt, aki már a teljes vételárat kifizette, amikor levelet kapott a kivitelezőtől, hogy megszűnt a szerződése. Rémtörténet egy épülő társasházról.
Milliókat fizettek ki egy új lakásra, de a kivitelező cég egyszercsak közölte velük, hogy megszűnt a szerződésük. A társaság a munkaerő és nyersanyaghiányra hivatkozik, miközben a ház most is épül. Az RTL Klub Házon kívül című műsorának készítői több mint 30 pórul járt vevővel találkoztak.
Az épülő társasházban rejtett kamerával készítettek felvételeket, a munkások akkor is gőzerővel dolgoztak. Sok lakásnak van már vevője, többen már akkor adásvételi szerződést kötöttek, amikor a ház még csak terveken létezett. A vételárat lépcsőzetesen fizették. Egy házaspár nemrég utalta át az utolsó öt százalékot, de az építtető Hermina Center Kft. visszautalta. Újra átutalták, a cég pedig vissza. Lichy József ügyvéd szerint mindez azért történt, hogy a vevő ne tudja hivatalosan teljesíteni a szerződést. A pénzt végül ügyvédi letétben helyezték, és így be tudták adni a tulajdonjog-bejegyzést a földhivatalhoz.
Az ügyvéd úgy látja: arról lehet szó, hogy a kivitelező drágábban akarja most már eladni a lakásokat, mint amennyiért 2-3 éve leszerződött, így a régi vevőktől meg akar szabadulni.
Voltak olyanok is, akik teljesen kifizették a vételárat. Ők levelet kaptak, amelyben közölték velük, hogy a szerződésük megszűnt. A cég rajta kívül álló okokra, például munkaerőhiányra hivatkozott.
A vevők azt állították: szóban a kivitelező azt állította nekik, hogy megkapják a lakásukat, ha többet fizetnek pluszban. Volt, akitől 3 és fél milliót kértek volna.
A pórul járt vásárlók bíróságra mennek, ha kell, hogy hozzájussanak kifizetett lakásukhoz.
A cég vezetője nem nyilatkozott a műsornak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.