Tűz ütött ki egy zuglói idősotthonban
A lángokat sikerült gyorsan megfékeznie a tűzoltóknak.
Pokoli állapotok a föld alatti kerülethatáron.
HVG
A faápolási tender első két helyezettje között tulajdonosi kapcsolat van, ez vetette fel a gyanút.
MTI
Közel 37 milliárd forintos igényt nyújtott be a zuglói önkormányzat a Bosnyák-téri monstrumot építő ZVK Development csődeljárásában. Eddig 2,9 milliárdos kompenzációról vitáztak.
Többek között arra hivatkozva központosítaná Karácsony Gergely a parkolást Budapesten, hogy a kerületek egyáltalán nem költséghatékonyan látják el a feladatukat. Ennek igazolására hozott is adatokat, amelyek azonban több kerületben, különösen Zuglóban, felháborodást keltettek. Utánajártunk, hogy kinek lehet igaza, és kiderült: önmagukban valóban félrevezetőek lehetnek a városháza számsorai, ugyanakkor várat magára a kerületek összesítése is, ami kulcsfontosságú lenne a tisztánlátáshoz a nagy parkolási számháborúban.
Sokat elárul a fővárosi parkolási bevételek miatt csütörtökön kirobbant vita hevességről, hogy fideszes polgármesterek és Karácsony Gergellyel máskor szövetséges kerületvezetők teljes összhangban bírálják a főpolgármestert. De valójában mennyi pénzről szól a vita? Az elvonáson túl mi fáj még a kerületeknek? Mit nyer és mit veszít Karácsony a parkolási háború kirobbantásával? Milyen következményei lehetnek a csatának? Legalább az autósoknak jobb lesz?
A kerület képviselő-testülete megszüntetné a projekt kiemelt státuszát, sokkal kevesebb lakást építene, több zöldfelületet alakítana ki, és gyakorlatilag megszüntetné az M3-as autópálya bevezető szakaszának gyorsforgalmi jellegét.
Ősszel indulnak a visszaszorítási munkálatok, összetett és ismétlődő beavatkozás lesz, évekbe telik, mire eredményt hoz.
A gyerek súlyosan megsérült. Megszólalt Rózsa András, Zugló polgármestere.
HVG
Egy március 14-én, vélhetőleg NKA-pénzből tartott megemlékezésen mondott beszédet Radics és egy másik fideszes politikus is, a műsor során pedig Tóth Gabi párjának táncegyüttese is fellépett.
HVG
A nő a helyszínen életét vesztette, a rendőrség vizsgálja a halálesetet. Az oltás közben egy tűzoltó égési sérülést szenvedett, őt kórházba szállították.
HVG
Az épületeket a Telex forrásai szerint külföldieknek, elsősorban kínai befektetőknek akarták eladni.
HVG
Rózsa András polgármester szerint a Zugló Város Development megszegte a kerülettel még 2006-ban kötött, azóta többször módosított szerződést.
HVG
Egy fideszes szabálynak köszönhetően a Tisza-kormány stratégiai jelentőségűvé minősíthetné a Bayer Construct csődjét, amivel elővásárlási joghoz juthatna a majdani felszámolásban.
Csődbe menekülhet a zuglói gigaberuházásért felelős cég.
HVG
A döntést a zuglói irodakomplexummal kapcsolatos kormányzati döntéssel, valamint a kedvezőtlen piaci tendenciákkal indokolták.
HVG
Hogy valóban megindítják-e az eljárást, arról szeptember elején dönt a kerület.
HVG
A cég e-mailt küldött az önkormányzatnak, amelyre nem érkezett válasz, ezt pedig az elővásárlási jogtól való elállásnak tekinthetik. Magyar Péter épp ezt az elővásárlási jogot említette, amikor bejelentette, hogy a kormány eláll a szerződéstől.
HVG
Az oszlopokon az előző kormány gyűlöletkeltő propaganda hirdetései voltak láthatók.
HVG
„A létesítmény elkészült és átadásra kész; meggyőződésünk szerint minden fél érdeke, hogy rendeltetése szerint működni kezdjen” – írják közleményükben.
HVG
HVG
MTI