szerző:
hvg.hu/MTI

A Magyar Nemzeti Bank tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, Széll Kálmán téri egykori Postapalota - olvasható a jegybank honlapján.

A pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a fogyasztóvédelemért felelős MNB-alelnökség költözik be az épületbe, amelyért 45,3 millió eurót (több mint 14 milliárd forint) fizet a jegybank. Az épület egyes terei, többféle funkcióban, a nagyközönség előtt is nyitva állnak majd.

A budai Széll Kálmán téren álló palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 18,5 ezer négyzetméter alapterületű, hosszú évek óta üresen álló épület állaga folyamatosan romlott. A forint leértékelésének köszönhető jegybanki nyereségből származó 260 milliárd forinttal létrehozott Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az épületet, amelyet a felújítás után ad át a jegybanknak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Visszamenőleg ígér ingyenparkolást Zuglóban a fideszes jelölt

Visszamenőleg ígér ingyenparkolást Zuglóban a fideszes jelölt

Az ügyészség tényleg dolgozik a Microsoft-botrányon

Az ügyészség tényleg dolgozik a Microsoft-botrányon

"Egy fekete lyukba ugrunk" – Semmit nem tudnak leendő munkájukról-munkahelyükről az MTA átvezényelt dolgozói

"Egy fekete lyukba ugrunk" – Semmit nem tudnak leendő munkájukról-munkahelyükről az MTA átvezényelt dolgozói

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Mostantól sokkal nehezebb lesz zsiráfot venni

Mostantól sokkal nehezebb lesz zsiráfot venni