Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két év múlva kezdődhet az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, így 2022-re teljessé válhat a Budapest körüli körgyűrű. Ez komoly változásokat hozhat a környező települések ingatlanpiacán, de kérdés, kik lesznek a legnagyobb nyertesek.
A tervezett 20 kilométer hosszú, kétszer két sávos autóút épül a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a pilisi települések felé tartó 10-es úttal, mely a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél.
Az M0-s nyugati szakaszának környékén elhelyezkedő három járásban és három kerületben összesen félmillió ember él, és több mint 200 ezer lakóingatlan van. Az új szakasz nyomvonalának kijelölése azonban nem egyszerű, mivel egy családi házakkal sűrűn beépített területen kellene keresztülhaladnia, ezért több helyen alagutakkal kell a föld alá vinni az utat.
A jobb közlekedési kapcsolat viszont sokat dob majd Budakeszi, Remeteszőlős, Nagykovácsi, Solymár, Pilisborosjenő, Üröm, Budakalász és az észak-budai - II., III., XII. – kerületek közlekedésén. Nagy nyertes lesz például Budakalász, ahonnan jelenleg mintegy 30 kilométert – és átlagos forgalmi viszonyok mellett 38 percet – kell autózni ahhoz, hogy elérjük az M1-es, M0-s csatlakozási pontját, és ez a távolság nagyjából 20 kilométerre, így 13 percre csökken – írta a Portfolio.
Az agglomeráció északibb településein – például Budakalászon – ezek az előnyök az emelkedő árakban is testet öltenek majd, és nemcsak a lakó, hanem a kereskedelmi ingatlanok piacán is, pl. a kalászi Omszki-tó északi, és a Lupa-tó nyugati előterében lévő ipari területen. Itt ráadásul még most is vannak üresen álló telkek, amelyek értékes fejlesztési területté alakulhatnak. A portál szerint az M0-s új szakasza akár egy logisztikai park építéséhez is megfelelő terepet nyújt majd Budakalászon.
Észak-Pesten pedig jobb közlekedéssel számolhatnak majd a IV. kerületben, illetve Dunakeszi és Fót környékén is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.