Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Állítólag az ingatlanhasználat racionalizálása a cél.
Azt írja a Magyar Nemzet, hogy a kormányzat a minisztériumok elhelyezésének racionalizálására készül, így az Igazságügyi Minisztérium a Kossuth térről a Nádor utcába költözik. A lap információja szerint a kormányzati terv részeként a Miniszterelnökség Wesselényi utcai, bérelt irodaházában működő főosztályai a tárca Kossuth téri főépületébe költöznek. Ezzel párhuzamosan pedig az igazságügyi tárca – az épület felújítása után – a Nádor utcába települ, melyből az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egyébként is távozni készült.
Állítólag a költözések mögött a kormány által elindított bürokráciacsökkentés áll, melynek következő lépése az, hogy a dolgozói állomány elhelyezését újragondolják, mivel a kisebb állományi létszámhoz kevesebb irodaterületre lesz szükség a központi igazgatásban.
Az átszervezés keretében egyes, eddig bérelt irodaházakból kiköltözik az államapparátus, a jelenleg még több helyszínen, de egy hivatalban dolgozók pedig közös tető alá fognak kerülni. Az intézkedés célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.