Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkegyelmezett a platánnak a beruházó.
A budapesti Rómer Flóris utca és a Margit körút sarkán május elején álltak neki az ott álló fák kivágásának, és a legtöbbel egyetlen nap alatt végeztek is – írja az Index. Egy kivágásra váró, emblematikus platán azonban megmenekült: az épülő irodaház fejlesztője, a Codic Hungary pénteken arról értesítette a híroldalt, hogy bár a kivágáshoz szükséges összes jogosítvánnyal és érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, mégis módosítják a kiviteli terveket, hogy az az egy fa tovább állhasson.
A fa megmentéséhez az önkormányzat közbenjárása kellett: az Őrsi Gergely vezette II. kerület felajánlotta a cégnek, hogy kapnak annyi parkolóhelyet a szomszédos telken, amennyit a platán helyén építettek volna a mélygarázsban. Őrsi azt is elmondta, hogy a platán 32 éve áll a helyén: ezt a helyszínen tudta meg a szomszédtól, aki a fát ültette és locsolta.
A parknak tűnő telken eddig volt egy szarvast ábrázoló kőszobor, ami a Kossuth-díjas Csíkszentmihályi Róbert alkotása. A polgármester azt is közölte, hogy a szobrot az alkotóhoz szállították, restaurálásra. Hogy utána hol helyezik el, később döntenek majd.
Az új épület a tervek szerint 2022 második felére készül el. Az önkormányzat arra kötött szerződést, hogy a beruházók 15 éven keresztül közparkot üzemeltessenek az elkészült épület mellett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.