Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Pánikba esve menekültek az emberek az utcán.
Pánik tört ki a kínai Sencsen városában, ahol rázkódni és dülöngélni kezdett az ország 21. legmagasabb felhőkarcolója.
A 292 – antennával együtt 356 – méter magas, 71 emeletes SEG Plaza épületét evakuálták, a járókelők kétségbeesve menekültek a környékről. Az esetről videó is készült:
A hatóságok egyelőre vizsgálják, mi okozhatta a 2000-ben épült toronyház kilengését, a földrengést, a szerkezeti hibákat és a szelet már kizárták.
A helyi lapnak egy kínai főmérnök azt mondta, a ritka jelenséget véletlen „rezonancia” okozhatta, ami hidaknál gyakran előfordul, de épületnél eddig még nem találkoztak vele.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.