szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A harmadik legnagyobb drágulást az unióban Magyarországon figyelte meg az Eurostat. A lakbérek is nagyot nőttek 2010-hez képest.

Összességében 15,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 30,9 százalékkal az albérletek árai 2010 óta Európában – írja friss elemzésében az Eurostat. 2021 első negyedévét összevetve 2010-el, azt írják, 23 uniós tagországban emelkedtek, négyben viszont csökkentek a lakóingatlanok árai (Spanyolország, Ciprus, Olaszország és Görögország), kettőben pedig még az albérletek is olcsóbbak lettek (Ciprus és Görögország).

Eurostat

A legnagyobb drágulást Észtországban figyelték meg. Ott 126 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 146 százalékkal a bérleti díjak. A lakásárakban Luxemburg a második, 108 százalékos emelkedéssel, a lakbérekben pedig Litvánia jön az észtek után, 108 százalékos emelkedéssel.

Magyarországon drágultak a harmadik legnagyobb mértékben a lakóingatlanok árai, gyakorlatilag a kétszeresükre nőttek. A bérleti díjak ezalatt több mint 40 százalékkal lettek magasabbak.

A betonnak már napi árfolyama van az építkezéseken, és a kivitelező is inkább bukik, de kiszáll

Visszamondott szerződések, elbizonytalanodó megrendelők, elakadt projektek, veszteségminimalizálás – csak néhány jelenség, amit az építőipari termékek árának drasztikus emelkedése okozott az ágazatban. Az áremelkedés kihat majd a banki hitelfelvételre és végső soron a nem építőipari termékekre is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!