Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Gyakorlatilag fa-, acél- és műanyaghiány van egész Európában az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint.
Fél év alatt a faanyagok ára Budapesten közel a duplájára emelkedett, 86 százalékkal lett drágább, míg az országban átlagosan 160 százalékkal emelkedett az ára, vagyis több mint két és félszeresére drágult – idézi az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének friss felmérését az ATV Híradó. Az építési vállalkozók felmérése szerint a hőszigetelő anyagok 40 százalékkal, az elektromos kábelek, vezetékek árai pedig 35 százalékkal emelkedtek.
Az árak ugyanilyen mértékben nőttek a környező országokban is – mondta el a híradónak Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége építőanyag-gyártó tagozatának elnöke. Gyakorlatilag fa-, acél- és műanyaghiány van egész Európában – folytatta –, ami végigment az értékláncon, drasztikusan megnövelve az építőipari anyagok árait.
Tibor szerint egyes építőipari anyagok esetében elindultak lefelé az árak, de nem a tavaszi árrobbanással megegyező mértékben és ütemben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.