Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Divatüzlettől fitneszteremig mindent ígérnek az Etele Plaza építői.
Pénteken nyit a több mint 100 milliárd forintból épített budapesti Etele Plaza – közölte komplexumot építő ingatlanfejlesztő, a Futureal. A bevásárlóközpontban a divatüzlet, élelmiszer-áruház, étterem, kávézó, mozi, fitneszterem és játszóház is helyet kapott, és a nyitás idejére tízből kilenc üzlethelységet már ki is adtak.
A közlemény szerint az épület Magyarország első „okosplázája”. Ez például azt jelenti, hogy a vevőknek egy telefonos applikáció segít tájékozódni, illetve parkolni. A parkolóban elektromos autó töltésére is van lehetőség.
Alkalmazzák továbbá az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné elektronikus rendszert, amely a látássérült és vak vevőket segíti a tájékozódásban. A járófelület alatt vezetősávot helyeztek el, amelyet egy speciális fehér bot, egy úgynevezett okosbot érzékel, és rezgéssel mutatja az irányt.
Az Etele Plaza a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épült.
A Futureal magát Európa egy top 10-es ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportjaként mutatja be. Hárommillió négyzetméternyi projekten vannak túl, több mint 5 milliárd euró értékben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.