Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az OMSZ korábban amiatt aggódott, ha beépítik a telket, akkor a viharjelzések biztonsága veszélybe kerülhet.
Az állam nem lépett, így felépülhet egy 5 emeletes, 8 lakásos társasház a Siófoki Viharjelző Obszervatórium telke mellé – írja a 444.hu.
A cikk szerint annyi fejlemény van az ügyben, hogy az obszervatórium másik oldalán lévő Móló Hotel és a parti sáv is ugyanahhoz a vállalkozói körhöz került, akik a társasházat is építik.
Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere jelezte még szeptember végén, hogy így megszűnt a meteorológusok lejárása is a vízpartra. Ha ki akarnak menni a vízhez vízhőfok-, vagy jégvastagság-méréshez, azt csak akkor tehetik meg, ha esetleg erre a magántulajdonosok engedélyt adnak nekik – mondta a hirbalaton.hu-nak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat még 2013-ban – az építési engedély kiadásakor – fogalmazott meg egy panaszos beadványt, ebben úgy érveltek, hogy ha a telket délnyugat-nyugati irányból is beépítik, lehetetlen lesz a második leggyakoribb uralkodó áramlási irányból jövő hatásokat, azaz a hőmérsékletet, a légnyomást pontosan mérni, és ugyanez lesz a helyzet a széliránnyal, a szélerősséggel és a széllökésekkel is. Vagyis a viharjelzés biztonsága kerülne veszélybe. Márpedig az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt egyre pontosabb mérési adatok kellenek a Balatonnál.
2017-ben Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megszólalt az ügyben, levelet írt az akkor még kancelláriaminiszter Lázár Jánosnak, hogy az állam akadályozza meg az építkezést. 2019-ben született egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy a meteorológiai obszervatórium magas légköri szondával, időjárási radarral vagy szélradarral rendelkező létesítményének 60 méter sugarú környezetében új építmény nem helyezhető el.
Ez a tiltás azonban erre a területre nem vonatkozik, mert az építési engedélyt már korábban kiadták.
A hvg.hu riportja az ügyről:
Nem lépett az állam a balatoni viharjelzés érdekében, társasház épülhet a siófoki obszervatórium mellett
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megszólalt a beruházás ellen, a Somogy Megyei Kormányhivatal mégis hozzájárult ahhoz, hogy 5 emeletes, 8 lakásos társasház épüljön Siófokon a parton. Civilek és szakmai szervezetek a viharjelzés pontosságát féltik, a beruházó viszont ragaszkodik a telekhez.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.