Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába jött ki az építőiparunk a válságból tavaly novemberre, azóta még nem nagyon tudott erősödni, a most kiadott augusztusi KSH-adat csak az egy évvel korábbihoz képest mutat jókora növekedést, a többi idei számhoz képest nem jó a teljesítmény. Az új szerződések számában viszont már látszik, hogy főleg az állami szereplők sokkal bátrabban mernek belevágni építkezésekbe, mint tavaly.
10,2 százalékkal volt jobb az építőipar teljesítménye idén augusztusban, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy ezt a szektort tavaly a válság lassabban érte el, de a kilábalás is lassabb volt, mint a gazdaság sok más részében, tehát most ahhoz képest látunk jókora növekedést, amikor még lassan kecmergett ki a gödörből az építőipar.
Ha nem az egy évvel korábbihoz, hanem az előző hónaphoz viszonyítjuk az augusztusi termelést, akkor már 5,8 százalékos visszaesés látszik.
Az épületeknél azt egy évvel korábbihoz képest 16,3 százalékkal nagyobb termelést mért a KSH, az egyéb építményeknél csak 2,4 százalékos volt a növekedés.
Hatalmas a különbség akkor, ha azt nézzük, milyen új szerződéseket kötöttek meg idén augusztusban. Nem is önmagában az az igazán sokatmondó, hogy 39,9 százalékkal több új szerződést kötöttek most, mint 2020 augusztusában, hanem ennek a részletesebb bontása:
Ez utóbbi csoportban gyakran az állam vagy önkormányzatok a megrendelők, úgy tűnik, most már jóval bátrabban mernek új szerződéseket kötni, mint egy évvel ezelőtt. Az új szerződések számának nagy megugrását azért azzal együtt érdemes nézni, hogy júniusban és júliusban még ennél is nagyobb volt a növekedés (66, illetve 47 százalékos), nagyrészt az látszódhat ebben a mutatóban, hogy tavaly nyáron nem nagyon mertek még új szerződéseket kötni, amikor épp a padlón volt a magyar gazdaság.
2021 első nyolc hónapjában összességében 9,8 százalékkal volt nagyobb az építőipari termelés, mint 2020 január-augusztusában. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a szektor teljesítménye 2019-hez képest sem fényes és tavaly november óta nem volt igazán jelentős növekedés, máris látszik, mit jelent a szám: ugyan tavaly közel sem volt akkora a mélypont ebben a szektorban, mint a gazdaságunk sok más részében, az építőipar sem úszta meg a válságot, így most egy közepes teljesítmény is előrelépésnek tűnik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.