szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A multicsarnokot Garancsi István cége építi, az összes költséget az állam állja.

Nettó 35 milliárd forintból épülhet meg az új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron – derül ki az Európai Közbeszerzési Értesítőből. Az Alba Aréna 6000 férőhelyes lesz, amit további 2500 hellyel lehet bővíteni. A csarnok alapvetően a székesfehérvári jégkorongcsapat otthona lenne.

A 444.hu korábban azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök már 2013-ban megígérte, hogy új sportcsarnokot kap Székesfehérvár, akkor 5–7 milliárdos költséggel számoltak. 2018-ban arról volt szó, hogy a multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok több mint 25 milliárd forintból épülhet meg. Már akkor eldőlt, hogy a létesítményt Garancsi István Market Építő Zrt.-je építheti, nettó 25,75 milliárd forint vállalkozói díjért. A kormány azonban egy évre rá lefújta az építkezést, mert sokallta rá ezt az összeget.

Tavaly májusban azonban kiderült, hogy a magyar kormány mégis támogatja az építkezést, a gazdaságvédelmi akcióterv keretében döntöttek erről.

Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szeptember 26-án jelentette be, hogy még az idén elkezdődhet a multicsarnok építése,

az összes költséget az állam állja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!