Amióta a Fidesz kormányra került, egyetlen évben sem költöttek annyit lakhatási célra, mint amennyit 2022-ben fognak – állapította meg a Habitat for Humanity elemzése. De ez a nagy növekedés is csupán arra elég, hogy elérjük azt a szintet, ahol 2008-ban jártak a lakhatási támogatások, a 2004-2007 közöttinek pedig a közelébe sem ér így sem.

Czirfusz Márton és Jelinek Csaba, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítói nem kis vállalást tettek, számszerűsítve próbáltak minél többet bemutatni a magyar lakáspolitika történetéből a rendszerváltástól egészen a 2022-es költségvetésben leírtakig. 1990 óta minden év költségvetésének lakhatási célú kiadásait átszámították, mennyit érne 2020-as árakon, így tudták felrajzolni ezt:

A 2022-es megugrást nagy részben az otthonfelújítási támogatás okozza – magyarázzák a szerzők. A 2000-es évtized közepén pedig a jelzáloghitelek kamattámogatása, valamint az egységes földgáz- és távhőár-támogatás növelte azóta sem látott szintre a lakhatási célú állami kiadásokat. Azt is hozzá kell itt tenni a teljes igazság kedvéért, hogy a rezsicsökkentés nem látszik a számokon, mivel az nem állami kiadás volt, hanem a közműcégek bevételének egy részéről történő lemondás.

De jól látszik, akármi is történik most vagy az elmúlt huszonöt évben, a nyomában sincs annak, amennyi pénzt a rendszerváltás környékén adott az állam. Ez megér egy külön magyarázatot, hiszen nem úgy emlékszünk mostanában vissza arra az időszakra, mint ami a magyar lakhatási politika aranykora lett volna. A növekedés fő oka az volt, hogy a hosszú távon rögzített, fix lakáshitelkamatok és az infláció közötti különbséget a költségvetés finanszírozta. Erre azért volt szükség, mert a jelentés szerzői szerint az állami támogatás nélkül az akkor még állami OTP Bank csődje sem lett volna elképzelhetetlen forgatókönyv, de a kétszámjegyű infláció miatt mindez hatalmas állami kiadást jelentett.

A lakhatási válságot azért sem sikerült megoldani az elmúlt évtizedekben, mert az állam lakhatási támogatásainak nagy része azt célozza, hogy a jómódúbb családok jussanak saját ingatlanhoz, vagy tudják jobbra cserélni a meglévő lakásukat, házukat.

Függetlenül attól, hogy épp ki volt kormányon, a rendszerváltás óta minden évben a lakástulajdonhoz kapcsolódó, szociálisan nem célzott támogatásból volt a legtöbb, ez látszik a fenti ábrán világoszölddel. Az elmúlt három évtizedben közel 50-féle eszközzel, több mint 8700 milliárd forintot költöttek erre, újabban a családok otthonteremtési kedvezménye, de a lakásfelújítási támogatás is ilyen tétel. Ezeknek az egyik legfontosabb jellemzője, ahogy korábban a szocpolkedvezménynek is volt, az, hogy a gyerekvállalást akarták ösztönözni velük, nem pedig a rászorulók támogatását. Sőt, a gazdagabb háztartásokat ezek jobban is segítik, mint a szegényeket.

A lakhatási költségek szociálisan célzott támogatása a szerzők megfogalmazása szerint „majdnem láthatatlan” most már. Az 1993 és 2015 között létezett lakásfenntartási támogatás, valamint a 2003-tól 2015-ig meglévő adósságcsökkentési támogatás volt értékelhető tétel itt, mostanra csak a szociális tüzelőanyag-támogatás, a települési támogatás és az átmeneti segélyre szánt összegek maradtak.

Az alacsonyabb lakásárakat és a megfizethetőbb lakhatást lakásépítésekkel nem lehet elérni

- állapítja meg a jelentés. Erre azt hozzák fel a szerzők példaként: az 1990-es években egy átlagos háztartás 4-6 évi jövedelméből jött ki egy átlagos lakás ára. 2020-ban attól függően, hogy az ország melyik részén nézzük a számokat, minimum 3, néhol 11 évnyi jövedelemre volt szükség egy 60 négyzetméteres lakás megvásárlásához. Az ezredfordulón és napjainkban is azt látjuk: miközben az állami támogatásokkal sok lakás épül, ezeknek a megfizethetősége romlik.

Ezen a ponton volna érdemes az albérleti piaccal is külön foglalkozni. A szerzők azonban nem túl sokat foglalkoztak ezzel, amit azzal indokoltak, hogy a magánbérletben élők megfizethetőségi problémáiról túl kevés megbízható adat és kutatás készült. Azt azért így is megállapították, hogy csak a 2010-es évtizedben nagyjából megduplázódtak a bérleti díjak, az emelkedést csak a koronavírus okozta válság állította meg átmenetileg. Így tehát feltételezhető, hogy

a magánbérleti piac díjai egyre kevésbé megfizethetőek azoknak, akiknek saját lakást venni nincs esélyük a mostani árak mellett

– írják.

Az önkormányzati lakásállomány sem jó állapotú, a településeknek nincs elég pénzük arra, hogy ezeket felújítsák, azonban mivel mostanra nagyrészt szegényebb családok élnek ilyen lakásokban, a lakbéreket sem nagyon tudják emelni a városok úgy, hogy azok még megfizethetőek maradjanak.

Hazatérés

Stiller Ákos

Egy javuló trend így is látszik: összességében a lakhatás megfizethetősége a legszegényebbek közül egyre kevesebbeknek okoz elviselhetetlen gondot. Az Eurostat definíciója szerint akkor megfizethető a lakhatás, ha a háztartás a jövedelmének kevesebb mint 40 százaléka megy el a rezsire, lakbérre, a lakáshitel törlesztésére. Márpedig amíg az évezred elején a társadalom legszegényebb ötödébe tartozók több mint 40 százaléka költött ennél több pénzt a lakhatásra, mostanra 20 százalékra csökkent az ő arányuk. Ezt nagyrészt a béremelkedés magyarázza, részben a rezsi csökkentése, majd befagyasztása.

Igaz, a hatósági áras rezsi azokat érinti, akik gázzal vagy távhővel fűtenek. Épp a legszegényebbek maradnak ki a támogatott körből ez egyébként az inflációs adatokon is látszik. Az sem mellékes, hogy 1990 óta a kormányok ha beavatkoztak az energiaárakba, akkor mindig az egyszerűbb, rövidebb távú, így gyors politikai hasznot ígérő megoldásokat választották, ahelyett, hogy hosszabb távon energiamegtakarítást jelentő programokba kezdtek volna bele.

Ami pedig az eladósodottságot illeti:

ma Magyarországon az összes háztartás tizedének, a szegényebb háztartások negyedének van rezsihátraléka.

Ami még így is javulás ahhoz képest, hogy a rezsicsökkentés előtt, a 2013-as csúcson még az összlakosság negyedének volt elmaradása a rezsivel.

A lakáshiteleknél viszont jócskán javult a helyzet. A legrosszabb állapotokat itt 2014-ben látták, akkor a háztartások több mint 7 százalékának volt jelzáloghitel- vagy lakbérhátraléka, az évtized végére ez az arány 2 százalékosra csökkent. A gazdasági növekedés mellett ezt azzal magyarázzák, hogy a Magyar Nemzeti Bank minden korábbinál szigorúbb feltételeket vezetett be a hitelhez jutáshoz.