Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormány már csaknem 15 milliárd forintot fordított a munkáshotelekre – újságolta el Bodó Sándor államtitkár az M1-en.
Munkásapartmanok épülnek vissza nem térítendő támogatással, a programot első körben az önkormányzatokkal közösen valósítják meg – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1-en.
Azt mondta:
eddig 15 szálláshelyet adtak át, további 31-32 pedig kivitelezés alatt áll. Mindezek közel hatezer férőhelyet jelentenek.
A kormány már csaknem 15 milliárd forintot fordított a munkáshotelekre, amelyekhez vissza nem térítendő támogatást adnak, a megvalósulást szigorúan ellenőrzik – mondta Bodó.
Az államtitkár szerint sok önkormányzat tulajdonában maradtak régi honvédségi vagy elhagyott gazdasági épületek, ezért ajánlották fel a munkásszállások kialakításának lehetőségét. Az önkormányzatok mellett a vállalkozások is igényelhetnek forrást erre a célra, más támogatási intenzitással.
Így lett Magyarország a bevándorlók országa az Orbán-kormány alatt
Az államtitkár a program elindítását azzal indokolta, hogy vannak olyan területek, ahol komoly munkaerőhiány van, és olyanok, ahol magasabb a munkanélküliség. Ezért fontos, hogy ezekre a kihívásokra megfelelő választ tudjanak adni, ebben a mobilitás biztosítását nevezte a legfontosabbnak.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Bodó Sándor elmondta, az állami támogatás aránya az önkormányzatok esetében 80 százalékos. A vállalkozások esetében a támogatás aránya attól függ, hogy melyik országrészben valósul meg. Hozzátette: a szállásokra tíz év fenntartást írnak elő, az igények növekedése miatt a program jövőre is folytatódik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Önként, a „hasznosság érzése”, az „anyagi biztonság” és az „egészségesebb élet” reményében dolgoznak a munkát vállaló nyugdíjasok a szaktárca szerint.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.