Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ugyan Bajnai politikai lejáratásnak tartja a „Városháza-ügyet” és feljelentést tett, de a vizsgálóbizottság kérdéseit tételesen megválaszolta.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Facebookon tette közzé a fővárosi Városháza állítólagos eladásának ügyét vizsgáló bizottság, illetve annak elnöke, a fideszes Kovács Péter 29 kérdésére adott válaszait.
Bajnai elöljáróban leszögezi, hogy a vizsgált ügyben a róla készült, illegális módszerekkel lehallgatott hangfelvétel ügyében büntetőfeljelentést tett, mert megítélése szerint a felvételek készítése, illetve manipulált és megvágott nyilvánosságra hozatala bűncselekmények. A feljelentést a rendőrség befogadta, a nyomozás elkezdődött, Bajnai bízik benne, hogy az elkövetők és megbízóik személyére fény derül, függetlenül az általuk jelenleg betöltött pozíciótól.
A valóság megismerését az értelemtorzítóan megvágott szövegrészek helyett a teljes hangfelvétel megismerése segíthetné, állítólag ez már a rendőrség rendelkezésére áll, remélhetőleg manipulálatlan változatban
– írja Bajnai.
A bevezetőben a volt miniszterelnök hangsúlyozza, hogy szerinte egy politikailag motivált, előre megszervezett, több elemében az úgynevezett „kompromat” módszert követő lejárató kampány folyik a fővárosi városvezetés ellen, ebbe őt tudatos provokáció révén keverték bele, nyilvánvalóan nem függetlenül a közelgő választásoktól. Sőt Bajnai szerint
a feltett kérdések egy része még közvetve sem kapcsolódik a vizsgálóbizottság tárgykörébe, ezekkel Kovács inkább egyfajta politikai propagandát kíván szolgálni.
Bajnai Gordon nyilvános posztja, és a kérdésekre adott válaszai itt olvashatók:
Log in or sign up to view
See posts, photos and more on Facebook.
A testület feladata az, hogy megvizsgálja a Városháza és a fővárosi önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételeket. Vizsgálnia kell a hangfelvételeken elhangzott állítások valóságtartalmát, a készítés, továbbá a nyilvánosságra kerülés körülményeit, különös figyelemmel a jövő évi országgyűlési „választásba való esetleges idegen beavatkozás lehetőségére” is.
Berki Zsolt ingatlanközvetítő – akit az ügy kulcsfigurájának tartanak – már reagált a vizsgálóbizottság kérdéseire. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője korábban ismertette egy, akkor meg nem megnevezett ingatlanfejlesztő közjegyző előtt tett nyilatkozatát. E szerint az ügyben érintett Berki Zsolt 10 százalékos tiszteletdíjat kért az ügyletért cserébe, a szokatlanul magas jutalékot pedig azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is részesülnek.
Berki szerint a Láng Zsolt által felolvasott levél állításai „minden valóságalapot nélkülöző erőltetett, aljas koholmányok”. Berki hozzáteszi, hogy amennyiben valóban létezik „az állítólagos komoly befektető-vevő, aki az állítólagos tanácsadói díj miatt állt el a vételi szándéknyilatkozat megtételétől, amely állítólagosan 40 Mrd. forintról szólt”, akkor azt üzeni neki, hogy a vételi szándéknyilatkozatát fedezeti igazolással mellékelve juttassa el a Fővárosi Közgyűléshez, valamint tárják azt a vizsgálóbizottság elé.
A kormánymédiát hónapokig uralta az a konteó, amely szerint az ellenzéki irányítású főváros még a Városházát is el akarja adni, éspedig egy olyan korrupciós mechanizmuson keresztül. Az álarcos Anonymus csöpögtetett információinak központi figurája Gansperger Gyula, a Fidesz rég elfeledett egykori könyvelője. Régi, wallisos kapcsolatuk miatt mondott Bajnai Gordon igent Ganspergernek, amikor az találkozóra hívta. Gansperger és Bajnai összevágott beszélgetésére építették fel a Karácsony–Bajnai-duó lejáratását célzó kampányt, ám a HVG cikke szerint a sztori szereplői közül nem csak Gansperger az, akinek jóval több kötődése van a Fidesz legfelsőbb köreihez, mint Bajnain keresztül a baloldalhoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.