Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem kíván élni a környezetvédelmi engedéllyel a Club Aliga területén érdekelt ingatlanfejlesztő, ezért vonta vissza a hivatal. A cég felülvizsgálja a teljes beruházást.
Visszavonta a Somogy Megyei Kormányhivatal a Club Aligát érintő beruházásra kiadott környezetvédelmi engedélyt – szúrta ki az erről szóló határozatot a kormányhivatal honlapján az Aligai Fürdőegyesület.
A határozat indoklása értelmében az engedélyt azért vonták vissza, mert az ingatlanfeljesztő nyilatkozatot nyújtott be a hivatalhoz azzal, hogy
nem kívánnak élni az engedéllyel.
Az is kiderül, hogy "az engedélyben foglalt fejlesztéseket a környezeti hatásvizsgálati eljárásban vizsgáltakhoz, értékeltekhez képest jelentősen eltérő műszaki tartalommal, moderált beépítési mértékkel, és egyes létesítmények célterületen belüli átpozícionálásával kívánják megvalósítani".
Vagyis a fejlesztő felülvizsgálta az üzleti koncepciót és arra jutott, hogy
nem valósítják meg az eredeti terveket.
Az eredeti tervekben 30 milliárdos fejlesztést szerettek volna végrehajtani az egykori Club Aliga területén Aligaliget néven, állami hátszéllel, mint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás. Ennek keretein belül bele akartak nyúlni a helyi védettséget élvező fehér sziklás magaspartba, hogy ott 122 szobás hatszintes panorámás szállodát és apartmanházakat építsenek, illetve luxusvillák számára alakítsanak ki telkeket – írtuk korábban:
Indulhat az aligai gigafejlesztés - a helyieket a teljes partszakaszról kitessékelhetik
Miután Kádár János egykori kedvenc balatoni üdülőhelyén szabad kezet kaptak a környezetet durván átalakító beruházók, a helyiek érdekeit nemigen veszik figyelembe.
Az érintett ingatlanfejlesztő cégben, a Pro-Mot Hungária Kft.-ben a kormány holdudvarának számos szereplője megfordult már tulajdonosként különböző cégein keresztül, kezdve Mészáros Lőrinccel, a miniszterelnöki földijével és Tiborcz István miniszterelnöki vejjel, folyltatva Jellinek Dániel ingatlanmágnással, majd a komoly kormányzati beruházásokban felbukkanó Balázs Attilával.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.