Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Van olyan kerület, ahol 36 százalékkal nőtt meg a lakások négyzetméterára.
Hiába a nehéz gazdasági helyzet, a szakértők szerint továbbra is az ingatlan számít az egyik legbiztonságosabb befektetésnek, így rengetegen döntenek a vásárlás mellett, a felpörgött kereslet pedig áremelkedéssel jár – derül ki az OtthonCentrum hétfői ingatlanpiaci elemzéséből.
Az OtthonCentrum szerint a használt téglalakások átlagos négyzetméterára a fővárosban 882 ezer forint volt 2022 első hat hónapjában. A városrészek közül pedig a budai oldal számít igazán drágának: az átlagár átlépte az egymillió forintot (egész pontosan 1,034 millió forint). A belvárosban 887 ezer forint a négyzetméterár átlaga a külsőbb kerületekben ez 700 ezer forint körül mozog.
Ennek ellenére viszont az ötödik kerületben is volt olyan lakás, amit 1,15 milliós négyzetméterárral értékesítettek, azonban az élmezőny sűrű idén: ettől az értéktől az I., a II., a III. és a XIII. kerület sem sokkal maradt le, ezekben a kerületekben (kerekítve) 1,1 millió forintba került egy négyzetméter.
Budán árban lefelé csak a XXII. kerület lóg ki a milliós átlagból: ott 817 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter.
A pesti oldalon az V. és a XIII. kerület után a VI. kerület a legdrágább, ahol négyzetméterenként a téglalakásokért 870 ezer forintot kértek. A VIII. kerületben ezekhez képest kedvező árral találkozhatnak az érdeklődők: ott 688 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter.
A külső kerületek közül Zugló számít a legdrágábbnak 786 ezer forintos átlagos négyzetméterárával, a legolcsóbb pedig a XX. kerület, ahol 520 ezer forint környékére árazták be a négyzetmétert a tulajdonosok.
A téglalakások árai a szakértők szerint átlagosan 12,5 százalékkal emelkedtek, de a III. kerületben ez az emelkedés 26, a XV. kerületben pedig 36 százalékos volt.
Panelt venni idén a XI. kerületben a legdrágább (864 ezer forint/négyzetméter), a dobogó két alsó fokára a XIII. kerület (815 ezer forint/négyzetméter) és a XXII. kerület (803 ezer forint/négyzetméter) fért fel. A panellakások ára az elemzés szerint átlagosan húsz százalékkal emelkedett tavaly óta, a legnagyobbat azonban XXII. kerületben ugrottak az árak, ahol negyven százalékos az áremelkedés.
A családi házak árai is megugrottak: az átlagos négyzetméterár idén 638 ezer forint, ami 18 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. A legdrágább a városban második kerület, ahol kereken egymilliót kérnek egy családi ház négyzetméteréért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.