Mi lesz idén télen, amikor egyre többen próbálnának tűzifával fűteni? Erről beszélgettek a Habitat for Humanity éves lakhatási jelentésének bemutatóján a téma szakértői. Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatváltozási és energetikai programvezetője szerint egyértelmű a trend, akinek van kéménye és át tud térni tűzifa használatára, azoknak a többsége próbálkozik ezzel, az viszont még nem látszik, hogy az óriási várólistáról időben juthat-e mindenki tűzifához. Feldmár Nóra, a lakhatási jelentés egyik szerzője azt tette mindehhez hozzá: a lakosság körében még nincs pánikhangulat, „most ott tartanak, hogy 800 forint egy kiló kenyér, majd jön a tél, és meglátjuk, mi lesz”, az önkormányzatok dolgozói érzik egyre inkább, hogy veszélyes a helyzet.

Ennél nem is egy fokkal pesszimistábban fogalmazott Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója, aki úgy kommentálta a helyzetet: „A kérdésre, hogy mi lesz most télen, az a szakértői válasz, hogy nem tudjuk.” A magyar kormány ül egy ágon, amit le akar fűrészelni, hogy fűtsenek, a koncepciójuk most az, hogy mindenki éljen túl, ahogyan tud – tette hozzá.

Kapkodás van, mindenki most akarja megoldani a telet, hogy valahogy legyen fűtés otthon – fogalmazott a jelentés bemutatóján Kohán Károly kályhaépítő szakember.

Most olyan ügyfél is kereste őket, aki egy elektromos elosztódobozra hitte azt, hogy kéménynyílás.

Pedig ha az ügyfelek jobb oktatást kapnának, hogyan kell fűteni egy kályhával és miként érdemes a tűzifával bánni, akkor minden sokkal fenntarthatóbb lenne, a hatékonysággal van nagy baj – mondta. Ami az árakat illeti: rengeteg jó kandalló van akár egymillió forint alatt is, de a százezer forint környékiek nagyon rosszak, vagyis újra eljutottunk oda, ami a lakhatási jelentés egyik központi megállapítása, hogy

a spórolási lehetőség a középosztálytól felfelé létezik.

Rostás Ari, a Fényhozók Alapítvány alapítója és kuratóriumi tagja annyival reagált erre: nagyon sok olyan szegény család van, ahol a nyáron nagy nehezen összegyűjtöttek 60-70 ezer forintot, hogy legalább egy gyengébb minőségű kandallót üzemeltetni tudjanak, de sokra nem mennek vele, amíg az ajtó mellett több centis lyukak vannak és a szigetelés a falnál is rémes.

Bódis Pál, a WWF Magyarország erdőprogram-szakértője arról beszélt, hogy felbolydult a tűzifapiac, van olyan régió, ahol háromszorosára nőtt a tűzifa iránti igény, olyan várólisták alakultak ki, amelyek már 2023-ra ígérik a tűzifát. Az erdészeteknek is óriási kihívás ez, mert ők több évtizedes időtávban kell, hogy gondolkodjanak, miközben az igény most nőtt meg óriásira.

Lukácsné Lembach Anita, a Varga nevű, 90 lakosú baranyai falu polgármestere arról számolt be, nagyon sokan jelentkeztek be az ottani erdészetnél is, hogy szeretnének fát, azonban még mindig nem kezdték el szállítani a jelentkezőknek. Az pedig, hogy az erdészeteket extra nyomás alá tették és megnőtt az igény a fára, a szociális tűzifaprogramot is rossz helyzetbe hozta: ilyenkorra már szerződést szoktak kötni az erdészet és az önkormányzat között és novemberre ki is osztják, most ott tartanak, hogy ajánlatot már beadtak, örülnek, ha december végéig meglesz. Kohán Károly erre annyival válaszolt: már ez is késő, a szociális tűzifaprogramot őszről át kellene tenni tavaszra, „amit most kihozunk az erdőből, az fa, de nem tűzifa”.

A polgármester azt is elmondta, egy napelemes és öt napelemes-nyílásszárós közös pályázatot adtak be a faluból, elutasítás még nem érkezett, de pénz sem, csak ígérgetik, hogy az újabb pályázatot majd kiírják. Az pedig szinte fölösleges is, hogy az önkormányzat felajánlotta, a lakásfelújítási pályázatokat segít kitölteni, mert akinek szüksége lenne rá, annak általában nincs pénze arra, hogy az önrészt beletegye a felújításba.

Rostás Ari konkrétabb számokat is mondott: náluk a Csongrád megyei Bakson 3400 forint volt egy mázsa akácfa korábban, most épp 7000, és nem várható, hogy megáll a drágulás itt. A romatelepen élők közül, akiket ismer, senki nem jelentkezett hatósági áras fáért, mert azt sem tudnák kifizetni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a mélyen hátrányos helyzetű családok most nem kapkodnak annyira, mint mások, mert ők évtizedek óta naponta ezt élik meg – tette hozzá.